Hírek
2013. Október 07. 12:38, hétfő | Helyi
Zaklatta, majd felpofozta
Ceglédi bűnügyek
- Utcai lopás kísérlet
A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított lopás vétség kísérlet elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2013. szeptember 27-én a délelőtti órákban megpróbálta a ceglédi Polgármesteri Hivatal mellett, a járdán gyalogosan közlekedő sértett füléből eltulajdonítani a fülbevalóját. Az ékszert nem sikerült megszereznie, így az elkövető kerékpárral távozott a helyszínről a Szabadság tér irányába.
- Súlyos testi sértés
A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán eljárás indult súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Péter László 34 éves ceglédi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 34 éves férfi 2013. szeptember 29-én hajnalban az egyik ceglédi szórakozóhelyen fogdosta a sértettet, aki tiltakozni kezdett. A férfi ezt követően kétszer arcon ütötte a nőt, akinek orvosi ellátást igénylő sérülése keletkezett. Az elkövető a helyszínről egy személygépkocsival távozott. A ceglédi rendőrök az adatgyűjtést követően elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Pétert, akit gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vettek. A Ceglédi Járásbíróság 2013. október 1-jén a gyanúsított előzetes letartóztatásáról döntött.
- Zaklatás
Zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás H. Ferenc 58 éves ceglédi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2013. szeptember 29-én gépkocsijával megjelent a sértett házánál és azzal fenyegette meg, hogy ha a fia által elkövetett bűncselekmény ügyében tett tanúvallomását nem vonja vissza, akkor őt és a családját is megöli. Ezt követően a férfi a helyszínről távozott. H. Ferencet a ceglédi rendőrök elfogták és házkutatást tartottak nála, melynek során 3 darab légpuskát, 2 darab gáz-riasztó pisztolyt és a hozzá tartozó 8 darab lőszert találtak és foglaltak le. A férfit gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatása indítványozását.
Az elmúlt héten beszámoltunk két olyan esetről is, ahol az elkövetők garázda, erőszakos jellegű magatartás elkövetése miatt kerültek őrizetbe. Az egyik elkövetőt – garázdaság vétsége és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt - 2013. szeptember 25-én, a másik gyanúsítottat – idős személy sérelmére testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – 2013. szeptember 26-án a Ceglédi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
