Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2012. Március 22. 11:33, csütörtök | Helyi
Forrás: infoCegléd

Óvodás ötkarika

Óvodás ötkarika

Ismét megrendezték Cegléden a már hagyománnyá vált oviolimpiát.

Az idén 12. alkalommal megrendezett játékos vetélkedőkön a város 12 óvodájának közel 120 lelkes versenyzője indult. Ahogy minden évben, így idén is komoly szervezés és kemény munka, sok segítség kellett ahhoz, hogy ez az esemény létrejöjjön. Ezt a feladatot idén az Ady Endre utcai Óvoda vállalta magára.

A csapatok az igazi olimpia hangulatát idézve egyen öltözékben vonultak fel óvodájuk címeres táblájával a Sportcsarnok népest közönsége előtt.

Ahogy az a nagyoknál is lenni szokott, a versenyt itt is komoly felkészülés és gyakorlás előzte meg, ahol a kicsik megismerkedhettek a feladatokkal és tovább csiszolhatták csapatmunkájukat.

A főleg játékos, mesés ügyességi vetélkedőkből álló feladatokból a húsvét közeledtével nem maradhattak el a nyuszis ünnephez kapcsolódó tojásos és répás feladatok sem. Volt nyuszi öltöztetés és tojáskirakás is, amit a gyerekek nagyon élveztek.

Az eredményeket egy 5 tagú zsűri felügyelte a pálya széléről, ahol Hegedűs Ágota, városunk alpolgármester asszonya is helyet foglalt.

Büszke szülők és lelkes csapattársak népes tábora buzdította a legkisebbeket, akik felnőtteket megszégyenítő kitartással küzdöttek a végsőkig.

Az elismerést minden csapat megérdemelte, de az aranyat idén a Deák téri óvoda csapata vihette haza, de természetesen egyik csapat sem távozott üres kézzel a jó hangulatú versenyről.

Fotó: Kisfaludi István

További képek a KÉPGALÉRIÁBAN!

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.