Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2017. Február 08. 12:25, szerda | Helyi
Forrás: Ceglédisport

Vereség nélküli búcsú a Magyar Kupától

Vereség nélküli búcsú a Magyar Kupától

A férfi kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában kedden este a Csurgói KK-t fogadta a Ceglédi KK SE.

Izgalmas és fordulatos mérkőzést láthatott a Gál József Sportcsarnokba kilátogató 400 szurkoló. A Cegléd az első félidőben végig meccsben volt a remek védekezésének köszönhetően. Többször is három gólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző, de a kimaradt ziccerek miatt fordítani tudott a Csurgó, sőt a 39. percben már öt góllal vezettek. A Cegléd nem adta fel, ledolgozták a hátrányt, majd két góllal újra átvették a vezetést a fiúk, de az utolsó öt percben már csak egyszer találtak be a vendégek kapujába. 24-24-el zárult a parázs találkozó, így vereség nélkül esett ki a Ceglédi KK SE a Magyar Kupából.

👨 Nagy Károly vezetőedző:

- Voltak szakaszok, amiket bután játszottunk le, sok ziccert hibáztunk, amikor eltudtunk volna lépni. Nagy hátrányba kerültünk, majd visszavettük a vezetést, de megint elrontottuk a végjátékot, mert nem vagyunk elég érettek, nem vagyunk még kész. Nagyon sajnálom, mert megérdemeltük volna a továbbjutást.

Ceglédi KK SE - Csurgói KK 24 - 24 ( 12 - 13 )

[Cegléd]: PALLAG - Lászlai 1, Grbovic 3, Borsos 3, Dávid, Radovic 4/2, PERISIC 7, Csere: Bősz(kapus), Bíró 1, Megyeri, Hódi 2, Szabó 1, Andjelic 2, Tóth K., vezetőedző Nagy Károly

[Csurgó]: Balogh - Radnejovic 3, Mikita, Oslak 2/1, HADZIOMEROVIC 5, Astrashapkin 4, Hornyák 3, Csere: Bartucz(kapus), Géczi, Faluvégi 1, Hanusz 4, Palin 1, Jerebie 1, vezetőedző Sótonyi László

Cegléd, 400 néző, vezette Hargitai, Markó

Az eredmény alakulása: 5.p.: 3-1, 9.p.: 6-3, 17.p.: 8-7, 23.p.: 8-11, 39.p.: 13-18, 47.p.: 19-19, 51.p.: 21-19, 55.p.: 23-22

Kiállítások: 14, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/1

forrás: cegledisport.hu
fotó: Kisfaludi István - infocegled.hu fotóarhívum

#cegledikkse #kezilabdacegled

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.