Hírek
2012. Október 24. 12:37, szerda |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Varázslat énekhangokra V.
Miklósa Erika önálló estje
Nagyszabású dalestet tartottak október 20-án, szombaton a Városháza Dísztermében.

Az immár 5. alkalommal megtartott hangversenysorozat idén is szép számmal hozta össze a város zenebarát közönségét. Földi László és a szervező Kármán Sándor köszöntő szavai az idei sztárvendéget teltház fogadta.
Az idei esten Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar koloratúrszoprán opera-énekesnő önálló műsorát hallgathatta a közönség. Zongorán kísérte: Harazdy Miklós
![]() |
![]() |
A gyermekkorában sportolónak készülő énekesnőt egy véletlen baleset fordította az énekesi pálya felé. A kezdetben családi, baráti rendezvényeken fellépő énekes hangjára korán felfigyeltek, és hangjának képzését már gimnazista korában elkezdte. A Szegedi Liszt Ferenc konzervatórium 4 éves képzését mindösszesen két év alatt végezte el. Közben a Magyar Állami Operaház egyik nyilvános meghallgatásán előadta az egyetlen áriát, amit akkor ismert, Mozart Varázsfuvolájából az Éj királynőjét. Legnagyobb meglepetésre felvették és így minden idők legfiatalabb magánénekese lett az Operaháznak. 1991. január 21-én Papagena szerepében debütált Mozart Varázsfuvolájában. Mindeközben nemzetközi karrierje is szépen ívelt felfelé. Énekelt New Yorkban, Brüsszelben, Berlinben, Kölnben, Svájcban. 1999-ig tagja volt a Magyar Állami Operaháznak, és addig szoprán szerepek egész sorát énekelte el. Mozart Varázsfuvolájának Éj királynőjeként világhírnévre tett szert, nemzetközi meghívások sokaságával és több mint háromszáz előadással büszkélkedhet.
![]() |
![]() |
A Kármán Sándor ötlete és szervezése alapján megvalósult rendezvény idén sem okozott csalódást. A hangverseny az eddigi évekhez hasonlóan idén is színvonalas koncerttel kápráztatta el a közönséget.
![]() |
![]() |
A koncertet egy személyes hangulatú közvetlen állófogadás zárta.
fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.


















