Hírek
2014. December 01. 11:25, hétfő |
Helyi
Forrás: Ceglédinfo
Újratervezés a ceglédi kórházban
Németh Ferenc tárlata
Az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén is kiállítása nyílt Németh Ferenc festőművésznek a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet könyvtárában november 26-án.
„Újratervezés” című kiállításán olajképeivel mutatkozott be az Izsákon élő festőművész Németh Ferenc, akinek 2006 óta minden évben nyílik tárlata a kórház könyvtárában. A kiállítást megnyitó Rónai Gábor úgy fogalmazott: az alkotó kedvelt témája a tájábrázolás, mely a mai kortárs művészetben is megállja a helyét.

„Nem tudhatom milyen tanyán élni, faluszélen viszont igen. Száz éve született nagyanyám, akinek naiv művészként volt kiállítása és az ő elmondásából van csak tapasztalatom abból, hogy milyen tanyán élni. Németh Ferenc művészetében talán egyre kevésbé a tanya, ami hangsúlyos, korábban szinte csak tanyás és erdei utas képet láttunk tőle, most pedig kinyílt a spektrum és nagyon szép csendéleteket is lehet látni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek a csendéletek nem ugyanolyan finomsággal és szakmai tudással készülnének, ahogy ezek a tanyák készültek.” – mondta a gimnázium művésztanára, aki hozzátette: Németh Ferencnek korábban olyan tanyás képei voltak, melyeket rajta kívül más nem tudott volna fénnyel telire festeni.

„Olyan zugok, olyan lekopott falú épületek, olyan foszlott tetők és kidőlt kerítések szerepeltek ezeken a képeken, amit kevés ember lát szépnek. Csak az láthatja szépnek, aki ismeri ezeknek a részleteknek a történetét. Mint mondtam, csak nagyanyám elbeszélésből ismerhetem, de mivel tíz éve meghalt, ezért egyre erőteljesebben törnek fel belőlem ezek az érzések és magam is egyre inkább szeretnék ilyen képeket festeni.” – hangzott el a tárlat megnyitóján. Rónai Gábor ismertette az alkotónak az elmúlt években bekövetkezett alkotói változásait is.

„Mikor először láttam a munkáit, kemények voltak a fények, a színek és a tónusok határfelületei, és ahogy telik az idő egyre finomabbak, egyre inkább az atmoszféráról szólnak ezek a képek, teljesen mindegy, hogy a sarki csendéletről legyen szó vagy az őszi tájképről. Mindenképpen ott van az a hangulat, melyet megfesteni azt gondolom, hogy csak a legjobb festők képesek és ő annyit képezte magát, annyi művésztáborba járt, annyi tapasztalatot gyűjtött és annyi diskurzust folytatott a kortárs művészekkel, hogy erre a szakmai tudásra tett szert.” – méltatta a festő érdemeit a szónok.

A kiállítás megnyitóján Rugly Csaba, a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium végzős tanulója működött közre zongorajátékával. A tárlat december 20-ig látogatható a kórház könyvtárában.
fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.












