Hírek
2017. Március 06. 14:00, hétfő | Helyi
Újabb győzelem a bajnokságban!!
Sikeres hétvégét zártak a vízilabdás fiúk
A hétvégén felnőtt csapatunk hazai környezetben fogadta az azonos pontszámmal rendelkező a keleti csoportban második helyen álló Eger csapatát. A meccs pikantériája, hogy ez volt az a csapat, akit idén még nem sikerült legyőznünk, de most sikerült. A mérkőzésen végig meggyőző játékkal, időnként néző szórakoztatóan játszottunk. Voltak kisebb hibák, de dicséret illeti a játékosokat és igen komoly és sokat ígérő az idei előre lépés a fiúktól. A győzelemmel előre léptünk a bajnokságban a keleti csoportban a második helyre.
Ceglédi VSE - Eger 11:7
Góllövők: Simon Gábor 4, Hajek Zsombor 4,Práczky Károly 2, Juhász Benjamin
A fiú utánpótlás csapataink szintén haza környezetben vasárnap fogadták a Vác korosztályos csapatait. A gyermek csapatunk szállt először vízbe. A meccsen rengeteg hibával játszottak és a kidolgozott helyzeteket is sorra elkönnyelműsködték ezzel is megnehezítve saját dolgukat. A mérkőzés utolsó negyedében összeszedve magukat több leúszás gólt szerezve biztosították be a győzelmet.

Ceglédi VSE – Vác 10:7
Góllövők: Fekete Ákos 5, Pákozdi Máté 3, Csáti Márton, Ecser Bence
A következő mérkőzésen serdülő csapatunk küzdött a győzelemért, ahol az első és a második negyedében sok hibával és a kidolgozott lehetőségek kihagyásával küszködve az eredmény után futottunk, majd a harmadik és negyedik negyedre a hibáink nagy részét kijavítva magabiztos játékkal szereztük meg a győzelmet.
Ceglédi VSE – Vác 10:6
Góllövők: Milus Dávid 4, Pákozdi Máté 2, Rajkort Zsolt, Forgó Martin, Tószegi Zoltán, Csáti Márton
A hétvégén felnőtt csapatunk szombaton (március 11) hazai környezetben 11 órai kezdéssel fogadja Debrecen csapatát, utánpótlás csapataink idegenben szerepelnek.
A mérkőzésen szeretettel várunk minden szurkolót!!
Zám Attila
fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.












