Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2015. Január 21. 16:32, szerda | Helyi

Új perspektívákat és kevesebb balesetet hozhat az új M4-es

Új perspektívákat és kevesebb balesetet hozhat az új M4-es

Ceglédet is érintő kiemelt közúti beruházásairól tartottak sajtótájékoztatót

Takács László polgármester és Földi László országgyűlési képviselő rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak szerdán, ahol a kormány által meghatározott és Ceglédet is érintő kiemelt közúti beruházásairól tájékoztatták a sajtó megjelent képviselőit.

A napokban megjelent határozat szerint a kormány a költségvetésből finanszírozott kiemelt közúti beruházásokat, melyben szerepel az M4-es autópálya Albertirsa-Abony közötti része, valamint az M8-as és az M44-es gyorsforgalmi út Kecskemét-Nagykőrös-Békéscsaba között. Erre a célra 2020-ig összesen 750 milliárd forintot fordítanak, az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

Ahogy azt Földi László elmondta, a fent említett közúti fejlesztések kiemelt fontosságúak a térség életében, nem csupán az útminőség javítása, de a mostanában sajnálatos módon egyre szaporodó balesetek elkerülése érdekében is.

Takáts László bízik benne, hogy ezekkel a komoly beruházásokkal a térség gazdaságfejlesztése, és infrastruktúra fejlesztése is megindulhat. A polgármester megemlítette a Budai út problémáját is, amely a 4-es úton történt balesetek útelterelése kapcsán még tovább romlik. Éppen ezért levélben fordult a ceglédi rendőrkapitányhoz, akitől azt kérte, hogy ilyen esetekben lehetőség szerint ne a Budai utat használják elkerülő forgalomnak.

Dél-Pest megye gazdasági kapcsolatainak kiaknázása céljából is nagyon fontos az M4-es, valamint az M8-as út megépítése, hiszen vállalkozásfejlesztés szempontjából fontos a megközelíthetőség. – tette hozzá a polgármester. A 4-es út fejlesztésével olyan ipari területek nyílnak meg a város előtt, amelyek az eddig nehéz megközelíthetőség miatt nem lettek kihasználva. A város a fejlesztések kapcsán egy közel 40 hektáros területet szeretne hasznosítani.

Takáts László szerint másik nagyon fontos szempont az M8-as út, ill. a Kecskemét felé menő forgalom kapcsán a városi elkerülő út, ami a 441-es és a 311-es útnak a forgalmát venné le a városról. Ennek mielőbbi megvalósítása érdekében lobbizik az önkormányzat. A polgármester bízik a fejlesztések pozitív hatásában és a mielőbbi megvalósulás érdekében közös együttműködésre szólította fel az ügyön dolgozókat.

fotó: Kisfaludi István

Címkék: M4-es

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár

Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken

Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.