Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2017. Szeptember 11. 12:53, hétfő | Helyi

Tudományok éjszakája Cegléden

Tudományok éjszakája Cegléden

Az országos programsorozat keretein belül idén is bepillanthattunk a tudomány kulisszái mögé.

A már megszokott interaktív, látványos, néhol játékos formában bemutatott tudományos kísérleteket a laikusok számára is érthető és élvezhető formában mutatták be az érdeklődő közönségnek.

A X. jubileumi előadásra szeptember 09-én, szombaton este került sor a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében, ahol Tűri László és Kozma Sándor fizikatanárok kalauzolták az érdeklődőket.

A kísérletek során fény derült többek között az infravörös fény tulajdonságaira, találkozhattunk a cseppfolyós nitrogénnel, volt lufi-show, de láthattunk látható hangokat és hallhattunk hallható fényeket is.

A rendezvény célja hosszú évek óta, hogy a fizika népszerűsítése, érthetőbbé tétele mind a fiatalok, mind pedig az idősebb korosztály körében. A Cegléden 10. alkalommal megrendezésre kerülő Tudományok Éjszakájához idén az Infineon Technologies Cegléd Kft. is csatlakozott, mint támogató.

A tudományos témakörben szintén érdekelt, Cegléden évente mintegy 9 millió félvezetőt gyártó cég termékeit a világ szinte minden pontján a legkülönbözőbb formákban használják fel. A bemutatott kísérletek során Tűri László tanár úr a félvezetők számtalan felhasználási módját mutatta be.

fotó: Kisfaludi István

Címkék: infineon

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár

Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken

Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.