Hírek
2011. Szeptember 22. 10:10, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: infoCegléd
Továbbra is pont nélkül
A Vasutas teke csapata a 3. fordulóban ismét idegenbe, Kazincbarcikára látogatott. A borsodi csapattal mindig kiélezett meccset játszik csapatunk, de ennek ellenére a barcikai gárdát hazai pályán nagyon nehéz megverni.
A mérkőzés már az első párban eldőlt, mert Zsiros Gyulának nem ment a játék ezen a napon, ráadásul ellenfele közel pálya csúcsot ért el és ezzel mint egy 130-fás előnyhöz juttatta csapatát. Ugyan ebben a párban Csiszár Ottó csak 2-fával kapott ki.
Középső sor jobban alakult a ceglédi csapatnak, mert Rimóczi megszerezte a pontot, míg Kovács döntetlennel fél pontot szerzett, azonban a 130-fából nem sikerült ledolgozni semmit. ( 2.5-1.5) Befejező sorban Sápi szép játékkal még szerzett egy pontot, de az elején elvesztett fa végig kísérte tekéseinket.
4. forduló, hazai pályán a teleki utcában lesz és a nagyon erős Fővárosi Vízművek SE csapatát látjuk vendégül.
Szeretettel várunk minden szurkolót és tekebarátot.
Eredmények:
- Felnőtt: Kazincbarcikai VTSE- Ceglédi VSE 5.5-2.5 (3288-3158)
- Pontszerzők: Rimóczi Zoltán 545 fa; Sápi Tamás 566 fa; Kovács Imre 522 fa
-
Ifjúsági: Kazincbarcikai VTSE- Ceglédi VSE 4-0 (1052-980)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
