Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2012. Július 17. 10:24, kedd | Helyi sport
Forrás: infoCegléd

Teremgondok miatt nem indul a B csoportban a Cegléd

Teremgondok miatt nem indul a B csoportban a Cegléd

Nincs megfelelő szakmai háttér

Hiába jutott fel a csapat az NBI/B-be, mégsem adja le nevezését a Ceglédi KE csapata.

Lázár László, a csapat elnöke már korábban is elmondta, hogy csak abban az esetben vállalják a másodosztályt, ha sikerül szakmailag is előteremteni a megfelelő feltételeket.

A megfelelő szakmai háttér egyik alapeleme az edzések és mérkőzések infrastruktúrájának biztosítása. A városi sportcsarnokot két első osztályú csapat használja ősztől, hiszen a női kosarasok mellett a férfi kézilabdacsapat is feljutott az NB I-be. Emiatt a terem használati lehetősége nagyon korlátozott, nem tudnánk megfelelő mennyiségű edzéslehetőséget biztosítani a játékosaink, valamint az utánpótlás csapatok számára. Így nagyon nehéz lenne versenyképes csapatot építeni az NB I/B-ben, ezért azt a döntést hoztuk, hogy nem nevezzük a csapatot a másodosztályba – nyilatkozta a BB1.hu-nak Lázár László.

Az elnök azt is elmondta, a csapat az NB II-ben indul a következő szezonban is.

Maradunk jövőre az NB II-ben, és készülünk a következő bajnoki szezonra, amelyben az utánpótlás-nevelésre fordítunk nagyobb hangsúlyt. A játékoskeretünk adott, természetesen folyamatosan dolgozunk annak megerősítésén – zárta szavait a Ceglédi KE elnöke, Lázár László.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld

Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt

Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását

2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld

Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld

Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját

Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.

2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld

Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.