Hírek
2015. November 05. 15:15, csütörtök | Helyi
Szombattól újabb körforgalomnak örülhetünk
Szombaton festik fel a Kossuth Ferenc és Pesti út kereszteződésében a körforgalmat
Az útburkolati jelek és táblák fogják jelezni az autósoknak, hogy hogyan kell közlekedni a megváltozott forgalmi rend szerint. A Kossuth teret ezután nem kell feleslegesen kerülgetni, a Pesti útról balra is lehet fordulni és egyenesen is lehet majd menni. A városháza előtti szakasz kétirányú lesz.
A Kossuth Ferenc utca városháza előtti részén megmarad a két forgalmi sáv, azaz a belső sávból az autók a körforgalom segítségével balra kanyarodhatnak, illetve egyenesen haladhatnak tovább a piac felé, a külsőből pedig jobbra mehetnek tovább a Pesti út irányába. A Pesti út Városház előtti részén a körforgalom megépítése után kétirányú lesz a forgalom. Így a Pesti út felől érkező autóknak nem kell a templomot megkerülni, ha a Szabadság tér fele szeretne menni. Megváltozik a forgalmi rend a Kossuth tér másik Pesti úti csomópontjában is, azaz a Szabadság tér felől érkezőknek nem kell majd elsőbbséget adniuk, ellenben a Kossuth térről kikanyarodóknak elsőbbséget kell adniuk a Pesti út forgalmának. A Kossuth tér Árpád utcai (művelődési ház felöli) végében a forgalmi rend egyelőre változatlan marad. „Az elképzelések szerint a hétvége folyamán megtörténik a kereszteződésben megerősített burkolatra az ideiglenes körforgalom útburkolati jeleinek a felfestése és ezzel összefüggésben kétirányúvá válik a Pesti útnak illetve a Kossuth térnek ez a szakasza.” – mondta el Takáts László polgármester.

Az új forgalmi rend lehetővé teszi majd, hogy a Pesti útról érkezők a körforgalomból a Kossuth Ferenc utca fele hajtsanak ki. Vagyis jelentősen csökkenhet a piac előtt átmenő forgalom. Az elképzelés ugyanakkor azt szolgálja, hogy felgyorsítsa a forgalmat, és a Kossuth Ferenc utcán felgyűlő autók hamarabb át tudjanak hajtani a kereszteződésen. „Csak engedéllyel rendelkező úttervező végezhet ilyen tervezést, itt a hatóság a helyi közútkezelő, akitől engedélyt kértünk, meg is kaptuk az engedélyt, de tájékoztattuk a közlekedésfelügyeletet ellátó Pest Megyei Kormányhivatalt, amely szintén jóváhagyta.” – erről már Szebeni Dávid, a Ceglédi Városfejlesztési Kft. ügyvezetője beszélt.

Az illetékesek tehát arra kérik az autósokat, hogy szombaton lehetőség szerint kerüljék, illetve azt követően fokozott figyelemmel közelítsék meg a Kossuth Ferenc utca - Pesti út - Kossuth téri kereszteződéseket. „A rendőrség segítségét is kértük így az első napokban az új forgalmi rend kapcsán fokozott rendőri jelenlétre lehet majd számítani a városközpontban.” – tette hozzá az ügyvezető.
A belváros forgalmi rendjének átalakítása ezzel nem ér véget. „A héten kerül elbírálásra a jelzőlámpás pályázat és bízunk benne, hogy megfelelő áron kapunk ajánlatot és az idei esztendőben, hogyha tudjuk, akkor szeretnénk még a Szent Imre herceg utca és a Pesti út – Damjanich utca kereszteződését forgalmi lámpás csomóponttá áttenni.” – fogalmazott Takáts László.
Az eredeti tervek szerint a rendőrlámpák felszerelése után a Szent Imre herceg utca újra teljes hosszában kétirányú lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
