Hírek
2016. Július 14. 18:39, csütörtök | Helyi sport
Szolnok is csak egyszer rúghatott labdába ellenünk
A Ceglédi VSE labdarúgó csapata negyedik edzőmérkőzését a Szolnok otthonában játszotta.
Varga Attila vezetőedző a következő felállásban küldte pályára a csapatot:
Horváth G. – Albert I., Nánási, Makrai – Csordás Sz. – Wild, Markó, Popovics, Babolek – Szabó V., Dunai A.
Az első félidőben kiegyenlített játék zajlott a pályán egy-egy helyzetecskével. Egyik csapat sem tudta átvenni az irányítást és komolyabb lehetőség sem alakult ki a kapuk előtt. A 33. percben azonban egy szöglet után a Szolnok megszerezte a vezetést, de szerencsére nem maradtunk adósok és az első félidő végéhez közeledve egy szabadrúgás után Csordás Szabolcs fejelte a kapuba a labdát.
A második játékrész első felében a Szolnoknál volt többet a labda, de fölényüket nagy helyzetre nem tudták beváltani. A félidő második felében folyamatosan alakítottuk ki a helyzeteket, aminek eredményeként egy gyors ellentámadás után Albert Ádám szerezte meg a vezetést, majd egy gyönyörű támadás után Kovács Botond alakította ki a 3:1-es végeredményt.
Ezzel a mérlegünk 1 döntetlen és 3 győzelem a felkészülés során.
A második félidőben csereként beálltak:Farkas V., Farkas A., Asztalos, Albert Á., Kozák, Valkovszki, Kovács, Horváth B., Simon, Jakab
Varga Attila szavai a mérkőzés után:
Egy nagyon jó NB2-es színvonalú mérkőzés volt, nagyon szépen együttműködött a csapat, mint védekezésben, mint támadásban, főleg a bekapott gólunk után. Az, hogy 1:0-ról 3:1-re megtudtuk fordítani a mérkőzést és ezt egy nagyon színvonalas játékkal, ez külön öröm számomra. Az elmúlt mérkőzéshez képest sokkal gyorsabban mentünk át védekezésből támadásba, illetve támadásból védekezésbe. Ezt mutatta is az egy pontrúgásból és két gyors ellentámadásból szerzett gólunk, ami két gyönyörű támadás után született. Volt még két-három 100%-os ziccerünk, amit elszórakoztunk. Nagyon sajnálom, mert még szebb eredmény születhetett volna. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert nagyon jó színvonalon focizott és nagyon ígéretes formát mutat.
Kőházi Ádám
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
