A szeptember végétől november végéig tartó időszak legfontosabb gazdasági és társadalmi eseménye kétség kívül a szüret volt.

A középkori Magyarországon az ünnepi időszak kezdetét a szeptember 29-i Szent Mihály napja jelentette, ami hazánkban ún. parancsolt ünnep volt. Azon túl, hogy ezzel a nappal vette kezdetét az ún. kisfarsang, a lakodalmak őszi időszaka, Szent Mihály napját a gazdasági év fordulójának is tartották.

Szent Mihályi babonák:

• A Szent György napkor legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották haza.
• Ez a nap a pásztorok elszámoltatásának, szegődtetésének és a cselédfogásnak időpontja is.
• Aki Szent Mihály napján mosott, kisebesedett a keze.
• Aki pedig mángorolt, annak a háza felett egész éven dörögve pihentek a fellegek.
• Ha a fecskék még nem mentek el Szent Mihályig, akkor hosszú őszre lehet számítani.
• Szent Mihálykor keleti szél - Igen komoly telet ígér.
• Szent Mihály napja után a fű akkor sem nőne tovább, ha harapófogóval húznák.

A parasztgazdaságokban, a szőlőkben végzett más társadalmi munkákkal szemben a szüret társas cselekmény volt, ezért is kapcsolódott hozzá a nap végén ünneplés, táncos mulatság.

A szüret már a 16-17-ik századtól ismeretes népszokás, melynek sok évszázados hagyománya van. Régen igazi sátoros ünnep volt, melyre még a hadviselő vitézek is hazasiettek. A szüret időpontja a 18-19-ik századtól valamilyen jeles naphoz kötődött, amit különböző bortermelő vidékeken különböző időpontot jelentett. Az Alföldön például hagyományosan a mani napon lévő Szent Mihály napja volt a szüret kezdete. A szüreti szokások a szőlőszedés utolsó napjához kapcsolódnak. Nagy mulatságok, felvonulások voltak ilyenkor, amely este bállal zárult.

A szüret valódi ünnepi esemény számba ment a falu életében. Sok más ünnephez hasonlóan általában zajkeltéssel kezdődött. Ezt követően indulhatott a munka. A lányok, asszonyok voltak a szedők, akik vidékenként változó gyűjtőedénybe - vödör, kézi puttony, kosár, sajtár - szedték kacorral (szőlőmetsző késsel) a szőlőt. Ők kiabáltak aztán a puttonyos legényeknek, férfiaknak, akik - az akkor még fából készült - puttonyba gyűjtötték a szőlőt. A szemeket préselés előtt összezúzták, ezután indult a tulajdonképpeni borkészítés.

A szüret napjára kora reggel kivonuló férfiak, asszonyok ellepték a szőlőst, vídám nótázással megkezdődött a munka. Az egykori szüretelők elmaradhatatlan kísérője volt a rezesbanda, amely gazdától-gazdáig haladva elhúzta a szüretelők nótáját, a fizetség a gazda belátására volt bízva, általában szőlőből, mustból állott. A munkavégzés alatt is jellemző volt a tréfálkozás, éneklés, és hangoskodás. Utána azonban valódi ünneppé alakult a nap.

A szüretelők a szőlősből kivonulva szüreti koszorút vittek a vállukon, amit az esti táncos mulatságra is vittek magukkal. Az iparosok, a szegények és a gazdalegények régen külön bálokat tartottak. Később, főleg a kisebb településeken egy-egy nagyobb, közös mulatságon ünnepeltek. A bálokban a szüreti menet szereplői tovább viselték tisztségeiket. A csőszlányok és csőszlegények feladata például az volt, hogy a külön erre a célra felaggatott, vagy dekorációként használt szőlőfürtöket őrizzék. A bál folyamán ugyanis a résztvevők ezekről "lopkodtak". Akit "lopáson" értek, azt "megbüntették". Bírságot kellett fizetnie. Ezt a pénzt aztán a szervezők (korábban a borkirály, vagy bálkirály) a bál rendezési költségeire fordította. Sok helyen egyébként ez a szőlőlopás-játék még mindig a szüreti bál része. A szüreti mulatság általában reggelig is eltartott.

A szüreten kívül dalok, mesék, népszokások, babonák színes szövevénye övezi a magyar szőlőt, a magyar bort, s ennek a szép hagyománynak az ápolása szerencsére még napjainkban is fennmaradt.

FirKata