Hírek
2024. Július 26. 07:44, péntek |
Életmód
Forrás: MTI
Súlyos betegségből felgyógyult gyermekek és családjaik nyaralnak Balatonfűzfőn

Súlyos betegségből felgyógyult gyermekek és családjaik nyaralnak Balatonfűzfőn a Ments Életet Közhasznú Alapítvány, a Porsche Hungaria Kft. és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szervezésében. A résztvevők a vízimentők eszközeivel is megismerkedhettek csütörtökön a helyi kikötőben.
A Ments életet a vízen is! elnevezésű programról Mikola József, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: ötvenen érkeztek a hétfőtől szombatig tartó balatonfűzfői táborukba, súlyos, akár több éven át tartó betegségből gyógyult gyermekek, szüleik és testvéreik.
Jelezte: a 14 éves alapítvány az évek során mintegy 800 családdal került kapcsolatba.
A résztvevők a kikötői programokra a balatonfűzfői csillagvizsgálóból érkeztek - tette hozzá, köszönetet mondva Balatonfűzfő önkormányzatának a programokért.
Bognár Tamás, a Porsche Hungaria Kft. kommunikációs vezetője úgy fogalmazott: társaságuk életében mindig is kiemelt szerepet kapott, hogy minél szélesebb körben aktívan vegyenek részt társadalmi felelősségvállalásban.
Már hosszú évek óta dolgoznak együtt a Ments Életet Közhasznú Alapítvánnyal, nagyvállalatként és a magyar piac legnagyobb autóimportőreként fontos céljuk, hogy segítsék a társadalmat, a beteg gyermekeket nevelő családokat - jelentette ki.
Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke arról beszélt: a résztvevőknek bemutatják, hogy milyen eszközökkel dolgoznak a sürgősségi betegellátásban a vízen és a szárazföldön.
Ennek érdekében a tábor idejére az alsóörsi bázisukról áttelepültek Balatonfűzfőre esetkocsijukkal, amely az Országos Mentőszolgálat rendszerében dolgozik nyáron a megemelkedett lélekszám miatt, valamint a Rupert sürgősségi mentőhajóval, amely esetkocsi felszereltséggel bír a vízen - ismertette a szakszolgálat elnöke.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 24. 07:53, hétfő | Életmód
Magyar fejlesztés segíthet az EU-tagállamokban kiadott diplomák digitális tárolásában
Magyar fejlesztés segíthet az EU-tagállamok felsőoktatási intézményein kiadott diplomák biztonságos, könnyen hozzáférhető tárolásában – közölte a Gábor Dénes Egyetem az MTI-vel.
2025. Március 23. 09:30, vasárnap | Életmód
Új elektronikus zenei negyeddel várja idén a közönséget a Sziget fesztivál
Delta District néven új elektronikus zenei negyeddel várja a műfajt szerető közönséget idén a Sziget fesztivál.
2025. Március 22. 09:32, szombat | Életmód
Ennyi magyar háztartásban van zöldséges kiskert
Agroinform.hu: az idén is félmilliónyi kiskertben termelnek zöldséget saját célra.
2025. Március 21. 07:25, péntek | Életmód
Részleges napfogyatkozás lesz március végén
Március 29-én dél körül részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországról, a különleges égi jelenség során a Hold a Napnak egy kis szeletét takarja majd ki.