Hírek
2016. Június 06. 10:00, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Sokat várnak az épülő M4-es gyorsforgalmi úttól
A megépülő gyorsforgalmi út Pest megye egész keleti és középső részére hatással lesz.
Jelentős fejlődést várnak az M4-es gyorsforgalmi út M0-s és Cegléd közötti szakaszának megépülésétől - mondták el közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatójukon a térség országgyűlési képviselői Monoron.
Az M4-es gyorsforgalmi út M0-Cegléd közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére kedden jelent meg közbeszerzési felhívás, eredményes eljárás esetén az év végén megkezdődhetnek a 44,3 kilométer hosszú út kivitelezési munkálatai. A kivitelezést két szakaszban végzik: Üllő-Albertirsa között 30 kilométer hosszúságban, illetve Albertirsa és Cegléd között 14,3 kilométeren.
Pogácsás Tibor (Fidesz) emlékeztetett arra, hogy a megépülő gyorsforgalmi út Pest megye egész keleti és középső részére hatással lesz mind az ipar, mind a lakóterületek fejlesztése, munkahelyek teremtése szempontjából. Hangsúlyozta: a gyorsforgalmi út tehermentesíti a környező településeket, és felgyorsítja az összeköttetést Budapesttel. Elmondta, hogy a sikeres közbeszerzést követően ez év végén, legkésőbb jövő év tavaszán megkezdődhet az építkezés, és 2019-re be is fejeződhet.
Czerván György (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy a beruházás komoly hatással lesz a régi nagykátai járás településeinek életére. Kiemelte, hogy a gyorsforgalmi úttal a Tápiómente lehetőséget kap a felzárkózásra.
Földi László (KDNP) egyebek mellett arra mutatott rá, hogy a Cegléd és Ceglédbercel közötti szakasz a tervek szerint 2018. márciusig el is készül. A képviselő felidézte: a térség 50 kilométerre van a ferihegyi repülőtértől, ám az autópálya vagy a gyorsforgalmi út hiánya elriasztotta a befektetőket.
Hozzátette: bízik abban, hogy a beruházásnak köszönhetően nemcsak új munkahelyek, új ipari területek jönnek létre, hanem az idegenforgalom is fejlődhet azzal, hogy a ceglédi termálfürdőhöz új leágazás épül.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
