Hírek
2011. December 02. 10:48, péntek |
Helyi
Forrás: hvg.hu
Saját csapdájába sétált bele a Tesco
Ki kell fizetnie a Tescónak pénztárosait, mert idáig nem a törvényben előírt szakmaibér-minimumot kapták meg. Az ügyben most maga a vállalat fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, ahol elutasították érvelésüket - számolt be a Magyar Nemzet
Két év után eldőlt, a Tescónak ki kell fizetnie a jelenlegi 94 ezer forintos garantált bérminimumot pénztárosai részére, miután a Legfelsőbb Bíróság is elutasította a vállalat érvelését - írja a pénteki Magyar Nemzet. A szakszervezetek visszamenőlegesen követelik a bérminimum kifizetését.
A multinacionális vállalat az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) korábbi határozata, illetve a jogerős ítéletek ellenére sem volt hajlandó fizetni, és maga fordult a Legfelsőbb Bírósághoz - írja a lap.
Az ügy előzménye, hogy a Tesco áruházaiban a pénztárosoknak nem a törvényben előírt szakmaibér-minimumot fizették ki, hanem a multinacionális vállalat saját bérmátrixa alapján meghatározott fizetést, amely a lap információi szerint attól is függ, hogy az ország melyik zónájában található az áruház. Számításaik szerint éves átlagban összesen több mint százmillió, három évre visszamenőleg 300-400 millió forinttal fizetett kevesebbet pénztárosainak a Tesco.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
