Hírek
2014. Április 10. 11:21, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: Cegledhandball
Ötgólos hátrányból kétgólos győzelem
Nagy csatában győztünk.
CEGLÉDI KKSE–VÁCI KSE 26–24 (10–12)
Cegléd, 500 néző. V: Bacs, Bán

CEGLÉD: Bősz – Endrédi 1, Perisics 5, Tóth N. 1, Bíró 7, Takács 3, Varga P. 5. Csere: Lokos (kapus), Antal 2, Lepsényi, Lászlai 2, Hódi, Vujovics. Edző: Kökény István
VÁC: Vitáris – Császár 1, Pál 5, Lendvay 3, Kocsi 4, Gábori, Laurencz 6
Csere: Nagy L. (kapus), Kökény 1, Bajorhegyi 1, Simányi 2, Tyiskov, György, Nikolicza 1, Székely. Edző: Rosta István
Az eredmény alakulása: 11. perc: 5–5. 18. p.: 6–6. 23. p.: 6–11. 34. p.: 13–12. 41. p.: 15–16. 46. p.: 20–17. 55. p.: 23–19. 58. p.: 24–23
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 8/5


Az első negyedórában fej-fej mellett haladtak a csapatok a hagyományoknak megfelelően most is nagy küzdelmet hozó mérkőzésen. A vendégek az első félidő közepén jól kihasználták a hazaiak eredménytelenül befejezett támadásait és a mezőnyben elkövetett hibáit, aminek köszönhetően öt perc alatt ötgólos előnyt szereztek. Közben és már előtte is, a kapus Vitáris bravúrt-bravúrra halmozott. Vele szemben Bősznek időre volt szüksége volt ahhoz, hogy elkapja a fonalat, és ahogyan az sikerült, csapata egyik legjobbja lett. A Cegléd a második félidő elejére ledolgozta hátrányát, majd átvette a vezetést is, amit 42. perctől már nem is adott ki a kezéből. Varga Péter teljesítménye is feltétlenül említést érdemel, hiszen jobb kezesként a jobb szélről a lehető legjobb időben dobta góljait.
Az edzők nyilatkozatai:
Kökény István: – Nagy csatában győztünk. Nehéz meccs volt, ötgólos hátrányból sikerült felállni és győzni. A sikert elsősorban a szívünknek köszönhetjük, remélhetőleg ez a most látott akarat a későbbiekben jobb játékkal párosul majd.
Rosta István: – A sérülések befolyásolták a végeredményt, így csak az tudom mondani: gratulálok a Ceglédnek a győzelemhez.

fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 23. 17:00, kedd | Helyi sport
Két forduló, két győzelem - remek rajt a bajnokságban
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese












