Hírek
2012. Július 02. 06:50, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
OGY - A nyugdíjak adómentességének fenntartásáról szavaz a parlament
Az Országgyűlés mai ülésén dönthet az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról, a nyugdíjak adómentességének megőrzéséről, valamint a vörös csillag nyilvános viselésének további tiltásáról. A Ház a héten két további napon is ülésezik, így a képviselők kedden és pénteken is összeülnek, a hétvége előtt pedig elfogadhatják a jegybanktörvény módosítását, amely a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások megkezdésének feltétele.
Az ülésnap Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik, a miniszterelnök beszédében elsősorban a hétvégi brüsszeli uniós csúcstalálkozó eredményeit és azok Magyarországot érintő hatásait ismerteti.
A szokásos interpellációs blokkot követően elsőként az árfolyamgát szabályain változtathat az Országgyűlés, július 1-jéről szeptember 30-ra tolva azt a határidőt, ameddig a közszférában dolgozók igényelhetik az állami támogatást.
A parlament elfogadhatja azt a kormánypárti törvényjavaslatot is, amely alapján a jövőben nemcsak miniszter, hanem a miniszterelnök is irányíthatja majd a polgári hírszerzési tevékenység ellátásáért felelős Információs Hivatalt. Zárószavazás várható még a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló jogszabályok változtatásáról, emellett az Országgyűlés - a jelenleg hatályos szabályozást felülírva - kimondhatja, hogy a nyugdíjak 2013 után is megőrzik adómentességüket.
A képviselőknek dönteniük kell a pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről szóló indítványokhoz benyújtott módosító javaslatokról is, majd a határozathozatalok végén az Emberi Jogok Európai Bíróságának Fratonolo kontra Magyarország ügyében hozott ítéletében foglalhatnak állást. A kormány határozati javaslatának elfogadásával az Országgyűlés rögzítené, hogy nem ért egyet a büntető törvénykönyv módosításával és a strasbourgi bíróság ítélettel, amely alapján a magyar államnak kártérítést kell fizetnie a vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökének. Az igazságügyi miniszter erről szóló javaslatában azt kezdeményezi, hogy a jövőben mindig a pártoknak kelljen állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért.
A mai határozathozatalokat követően jórészt korábban tárgyalni kezdett előterjesztések, például a Magyar Állatorvosi Kamaráról és a hulladékról szóló törvényjavaslat vitája folytatódik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld
A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld
Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak
Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld
Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést
Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.
2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen
Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.