Hírek
2023. Március 13. 16:07, hétfő | Helyi sport
Nem számított a Grand Slam megnyerésére
Sérüléséből visszatérve, de még nem teljesen egészségesen nyerte meg a tavalyi világbajnokság helyszínén, Üzbegisztánban rendezett Grand Slam-versenyt Ungvári Attila, ráadásul a döntőben azt az osztrák ellenfelét győzte le, aki a vb-n megállította. A Nemzeti Sport cikke.
- Érezte, hogy sérüléséből visszatérve rögtön aranyérmet nyerhet a taskenti Grand Slam-versenyen?
- Nem, egyáltalán nem. Azt sem tudom, hogyan csináltam meg - mondta a Nemzeti Sportnak Ungvári Attila, a taskenti Grand Slam-verseny 81 kilogrammos súlycsoportjának aranyérmese, aki ötszáz olimpiai kvalifikációs ponttal gazdagodott. - Természetesen nem arra gondolok, hogy magán a versenyen azt sem tudtam, mit csinálok, csak úgy indultam Üzbegisztánba, hogy talán egy-két kört megyek. Már egy győztes meccsel elégedett lettem volna, hiszen az év eleji edzőtáborban megsérült a vállam, ami még mostanra sem gyógyult meg teljesen. Azután pedig alighogy elkezdtem edzeni, elkaptam egy vírust, és mire kilábaltam belőle, ledobtam magamról öt kilót. Úgy éreztem, legyengültem, és ezek után kezdtem a felkészülést a versenyre. Az első két küzdelmemen látszott, hogy nincs még szőnyegbiztonságom, de a harmadik és a negyedik párharcban már magabiztosabb voltam, meccsről meccsre kerültem egyre jobb formába.
- Mi az, aminek köszönhetően mégis elsőként végzett?
- Mentálisan jól felkészültem. Az egész nap folyamán arra tudtam összpontosítani, ami fontos volt. Aki látott, tudja, a szombatinál azért tudok jobban is judózni. Hiába éreztem, hogy a karjaim és a lábaim nehezek, nem úgy mozgok, ahogy szeretnék, a fejem tiszta maradt, és arra figyeltem, ne csináljak hülyeséget. Szerintem ez volt a kulcsa a győzelemnek. A harmadik meccsen jó taktikát választottam, tudtam, hogy az üzbég Muszo Szobirov nekem ugrik, ellene igyekeztem kicsit húzni az időt és fárasztani, mert gondoltam, hogy a harc elején diktált iramot nem bírja végig. Így is lett, szinte magát dobta meg a végén, én csak egy kicsit rásegítettem.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
