Hírek
2017. Május 02. 11:49, kedd |
Helyi
Forrás: Ceglédisport
Nehéz ellenfelet győztek le a Cápák
A női kézilabda NB II 20. fordulójában szombaton a KSI-t fogadta a Gál József Sportcsarnokban a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és junior csapata.
A felnőttek jól játszottak, fontos mérkőzésen nyerni tudtak, a juniorok pedig tisztes küzdelem mellett vereséget szenvedtek.
👨 Jakab László edző értékelése:
– A héten megbeszél és gyakorolt taktika hellyel, közzel megvalósult. Úgy vezettünk a szünetben már négy góllal, hogy tudtuk, az ellenfelünk egy futós, ügyes csapat. A lányok ott voltak fejben és a most nem kimagasló kapus teljesítményt jó védekezéssel kompenzáltuk. A második félidei megingásunkat tudtuk korrigálni és onnan ismét “normális” kerékvágásban tudtunk kézilabdázni. A kilenc gólnyi különbség teljesen reális volt ezen a mérkőzésen, ami óriási fegyvertény, mert a KSI sok meglepetést okozott már idegenben is. Gratulálok a csapatnak. A juniorok megilletődötten játszottak, a fejükben benne volt, hogy ellenfelünk jobb csapat, akik sokkal többet edzenek. A Blanka ma nem tudott játszani, nem volt annyi lehetőségem cserélni középen. Szépen helyt álltunk, de bátortalanok voltunk.

Felnőtt eredmény:
- Ceglédi Kék Cápák – KSI Kézilabda Akadémia 32 – 23 (16 – 12)
Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett (kapusok), Prókai Anett 8, Oláh Henrietta 4/1, Tóth Adrien 4, Tóth Ágnes 4, Dobos Renáta 3, Halasi Réka 3/2, Spolmin Roberta 3, Kisjuhász Petra 2, Hörömpő Dóra 1, Mihály Evelin
Kiállítás 8, ill. 6 perc
Hétméteres 3/2, ill. 3/3
Junior eredmény:
- Ceglédi Kék Cápák – KSI Kézilabda Akadémia 16 – 34 (11 – 19)
Cegléd: Törőcsik Fruzsina, Hornyik Orsolya (kapusok), Fedák Antónia 4/2, Német Beáta 4/1, Ványi Flóra 4, Nagy Aletta 2, Petrovics Fruzsina 1, Mód Klaudia 1/1, Veres Anna, Koncsik Ella, Peszeki Laura, Dúzs Szófia, Farkas Fruzsina, Rajkort Beatrix
Kiállítás 0, ill. 2 perc
Hétméteres 9/4, ill. 3/3
forrás: cegledisport.hu
fotó: Kisfaludi István
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
