Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Március 05. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Négy hónap alatt ellenőriznék a kistelepülések gazdálkodását

Négy hónap alatt ellenőriznék a kistelepülések gazdálkodását

Egyelőre ugyan fizikai képtelenségnek tűnik, hogy a kistelepülések többsége nullszaldós költségvetést fogadjon el, a kisközségek és a jelentős saját bevétellel nem rendelkező települések ugyanis képtelenek idei költségvetésüket hiány nélkül tervezni. Az állam pótlólagos támogatásával azonban több önkormányzat is megmenekülhet - írja a Napi Gazdaság.

A jelenlegi állás szerint mintegy 1800 település lesz kénytelen hiánnyal tervezni büdzséjét, ami ellentétes az önkormányzati törvény előírásaival. A Belügyminisztérium 42 milliárd, önkormányzatoknak szánt forint sorsáról dönthet, szakértői számítások szerint a kistelepülések büdzséinek befoltozására ebből összesen 5 milliárd forintra lehet szükség.

A következő hónapokban az egyik legfontosabb kormányzati feladat, hogy a költségvetési rendeletek ismeretében egyesével megvizsgálják a kötelező önkormányzati feladatokat, összehasonlítások után pedig döntés szülessen arról, hogy a bajba kerülő önkormányzatokat megilleti-e pótlólagos támogatás − mondta a Napi Gazdaságnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Ehhez meg kell vizsgálni, hogy van-e az érintett önkormányzatnál 'eltérített bérjuttatási rendelet' vagy éppen azt, hogy mit tartalmaz a cafeteria szabályzata. A feladatfinanszírozás és a költségvetések összehangolt vizsgálatára a TÖOSZ-elnök négy hónapot javasol, ennyi idő elegendő arra is, hogy az állam felmérje, mennyire felelősen gazdálkodott az adott település. A felülvizsgálatra négy hónapnál hosszabb idő nem áll rendelkezésre, a legtöbb településnek ugyanis szeptember végén lejár a folyószámlahitele.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során