Hírek
2017. Június 16. 11:12, péntek | Helyi
Napközis lovas tábor a Füle Tanyán
Önfeledt szórakozás a kicsiknek
Míg a kicsik számára a nyári szünet leginkább a szabadságról, és az önfeledt időtöltésről szól, a szülők számára inkább egy logisztikai kihívást jelent ez az időszak. Szerencsére ma már számtalan lehetőség kínálkozik a napközbeni gyermekelhelyezésekre. Ezúttal a Füle Tanya nyári napközis lovas táborát jártuk kicsit körbe.
Ezt az egész nyáron át, több turnusban tartott tábort főként az állatbarát, természetkedvelő gyerekeknek ajánljuk, és jó hír, hogy idéntől már a sajátos nevelési igényű gyermekeket is fogadják.
ÉLETKÉPEK a tábor korábbi turnusaiból:

A lovas foglalkozások testre és lélekre gyakorolt jótékony hatásit ma már senkinek sem kell bizonygatni. A lovaglás nem csak sport, de egyfajta terápia is egyben. A lovaglás fejleszti az egyensúlyérzéket, erősíti az izmokat, javítja a tartást, valamint jó hatással van a keringésre és a légzésre. Növeli az önbizalmat, türelemre és önfegyelemre tanít, nyitottabbá tesz, és felejthetetlen élményekkel gazdagít.
Szűcs-Szabó Zsuzsanna táborszervezővel beszélgettünk, mi mindenben lesz része a kicsiknek a táborban:
A szervezők a gyerekek igényeinek megfelelően állították össze a programokat. Úgy vélik: az iskolában úgyis éppen elég kötelezettségük van egész évben, ez a hét szóljon a kikapcsolódásról, feltöltődésről számukra. A kézműves foglalkozásokon/ játékokban nem kötelező a részvétel.
LOVAGLÁS
Minden nap fél óra lovaglás a tanya vizsgáztatott, szelíd lovain, szakképzett oktató felügyeletével, a gyermekek képességei szerint. A lovaglás hűvösebb, esősebb időben sem marad el. Ilyenkor a tanya fedett lovardája ad helyet a lovas foglalkozásoknak.
KIRÁNDULÁS
a Gerje-patak partjára lovaskocsival érkezünk, ahol megismerkedünk a patakpart növény és állatvilágával. A természetjárások során a gyerekekkel virágkoszorút készítünk, buzogányt gyűjtünk.

LÓELMÉLET
Játékosan sajátítjuk el a lovagláshoz szükséges ismereteket. Megtekinthetik a gyerekek a patkolás folyamatát, megismerkedünk a lószerszámokkal, valamint futószárazással.
JÁTÉK A TANYÁN
Vidéki hangulatú játkokat játszunk pl. patkódobálás, ostorhasználat, bálaátugrás, bálamászás, kukorica morzsolás
A trambulin, fejlesztőjátékok, társasjátékok egész nap a gyerekek rendelkezésére állnak, emellett a tanyán felállított medencében hűsölhetnek, bábozunk, illetve lehetőségük lesz nyilazásra is.
ÁLLATSIMOGATÓ
A tanyán körülbelül 40 fajta, közel 200 állat található, ahol a gyermekek az őshonos fajtákkal is megismerkedhetnek. Megismerkedünk a gondozásukkal, etetésükkel.
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
agyagozás, kreatív bábkészítés nádból és csuhéból
origami (lóhajtogatás)
rajzolás
TANYÁN KÍVÜL
Minden évben ellátogatunk a Békebeli Cukrszdába fagylaltozni.
EGYSÉGBEN AZ ERŐ
Minden gyermek logóval ellátott színes pólót kap ajándékba.
CSIKÓSBEMUTATÓ
Péntek délután a szülők is megismerkedhetnek a tanya hangulatával egy csikósbemutató keretében. Ezzel zárjuk a hetet és a tábor aktuális turnusát.
ÉTKEZÉS
Napi háromszori étkezést biztosítunk, melyről a Kisméhecske Kifőzde gondoskodik.
Minden nap 7:30-tól 16 óráig várják a 6-14 éves korosztályú gyermekeket.
Jelentkezés: http://clkse.hu/szolgaltatasaink/lovastabor-2/

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
