Hírek
2012. Június 11. 14:08, hétfő |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Művészeti fesztivál Cegléden
Ismét megmutatták magukat a Tetz-esek.
A Tetz Alapfokú Művészetoktatási intézmény idén nyolcadik alkalommal rendezte meg művészeti fesztiválját, ahol az intézmény képzőművész diákjainak munkáiból nyílt kiállítás. A kiállítást Garas Kálmán, a Kossuth Lajos Gimnázium nyugalmazott igazgatója nyitotta meg. A vendégeket pedig Dr. Mihálka György, az intézmény vezetője köszöntötte.
![]() |
![]() |
Az egykori tánciskola impozáns, régi pompát idéző nagytermében megrendezett kiállítás kitűnő alkalom arra, hogy mások is megcsodálhassák és magukénak tudhassák azt a gondolatvilágot, melyet az elkészített alkotások képviselnek. Az ifjú tehetségek több témában és több technikával készült műveiket hétvégén a nagyközönség is megnézhette. Valamint az érdeklődők az egykor volt tánciskola és szórakozóhely múltját bemutató képeket is megtekinthették.
![]() |
![]() |
![]() |
Míg pénteken az iskola képzőművész szekciója mutatkozott be, addig szombaton a táncé volt a főszerep. Május 9-én a Kossuth Művelődési Központ Színháztermében megrendezett Táncfesztiválon mutatkoztak be az iskola táncosai.
fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

















