A működését 1863-ban megkezdő üzem neve fogalommá vált a városba, híre még külföldre is eljutott. A malom által őrölt liszt 1884-ben egy német birodalmi kiállításon első osztályú minősítést kapott. A liszten kívül például árpagyöngyöt is készítő malom a helyi és környékbeli gazdák terményének biztos és állandó felvásárlója volt.

A képen látható épületet valószínűleg a társaság alapítását követően építhették, de ennek pontos időpontja ismeretlen, írásos emlékek azonban maradtak a malomról. Kárpáti Aurél például így jellemezte az épületet;

„A város szélétől alig kőhajításnyira, a vasúti töltés mentén állt a kopárfalú, ötemeletes épület. Sűrű dróthálós ablakaival s lapos tetejével olyan volt ott az apró bozótokkal teleszórt síkság közepén, mint egy óriási mértani ábra. Kétségbeejtően sivár és szabályos volt rajta minden: a gépek tompa buhogásától örökké remegő, poros üvegű ablakok, a tető szélén csillogó vörösréz csatorna s a középső kapu fölött a falból ferdén kiszögellő favályú, amelyen a liszttől duzzadó zsákokat csúsztatták le az alatta álldogáló kocsikba. Még a magasba nyúló kémény sem enyhítette ezt a monoton szabályosságot, amely mintha csak jelezni akarta volna a benn zakatoló munka szakadatlan egyformaságát. És mégis valami más, lázas, nyugtalan élet folyt itt, mint a fehérhomlokú házak között, ellentmonda a város lusta, csendes nyugalmának. A malom folyton dongott, mintha apró ablakai mögött millió darázs lett volna bezárva. A fekete kémény szája egyre ontotta a gomolygó füstöt, amelynek foszlányai összeölelkeztek a távoli felhőkkel.”

Kárpáti Aurél szavaival nem csak a malom fénykorát, de pusztulását is megörökítette;

„A keleti égbolt vérvörös fényben világlott s borzalmas glóriaként fogta körül az égő épületet, amelynek tetejéből húsz öles lángtornyok emelkedtek a magasba. Fülsiketítő zúgással ropogott, zengett a sötét kőkolosszus. A régi malomház már egészen elhamvadt. Izzó parázskoszorúk tündököltek az omladozó falak tetején. Az ablakok éles csörrenéssel fordultak ki eresztékeikből.
A töltésre érve vakítóan csapott a szemembe a háborgó tűztenger. Sűrű, fekete tömeg hullámzott a malom körül, mint egy eleven, morajló gyűrű. Dermedten álltam meg a leeresztett vasúti sorompó előtt.
A főépület és az új oldalszárny lobogva égett. Rozsdás füstfelhők kavarogtak a lapos tető fölött s az eresz szélén a megolvadt rézcsatorna elgörbülve, fehér izzással sziporkázott.”

A malom 1907-ben égett le először, de két hónappal a pusztító tűz után már újra őrölt a malom.
A részvénytársaság 1910-ben eladni kényszerült az épületet. A malom neve Czeglédi Hengermalom Rt-re változott, új tulajdonosa pedig a budapesti Viktória Gőzmalom Rt. lett. Az új tulajdonos nem csak, hogy felújította, de ki is bővítette a régi épületet, de a virágzó vállalat 1913-ban újra a tűz martaléka lett. A mentési munkálatokban egy munkás is életét vesztette.
A rommá égett épületet aztán 1914-ben újjáépítették, végső pusztulását azonban mégis csak egy tűz okozta.

Cegléd 1944-es bombázásakor az épület a benne tárolt gabonával együtt porig égett. Az egykori szemtanuk sokáig emlegették a napokig izzó gabona megrendítő látványát.
 

FirKata