A különféle eseményeknek, személyiségeknek, vagy eszméknek emelt emlékművek bizonyos szempontból a városi alapelveket jelképezik. Ezeknek az az elveknek és a szigorú esztétikai követelményeknek azonban nem volt mindig  könnyű megfelelni.

Több, mára már jelképnek számító szobrunk is elutasító fogadtatásban részesült eredeti állapotában. Az alábbiakban két hasonló sorsú szobor történetével ismerkedhetünk meg.

A hősök emlékműve:

Egy 1917-ben született törvényi határozat hívta életre az 1922-ben megalakult szoborbizottságot, akik döntöttek az emlékmű felállításáról. A világháború idején megfogalmazott törvénycikk arra kötelezte a magyar településeket, hogy állítsanak emlékművet a háborúban elesett polgáraik tiszteletére. A rendelet alapján a szobrot 1923-ra elkészítették. Az akkor elkészült alkotás azonban nem azonos az alábbi képen látható szoborral. Az eredeti szobor nem is itt, hanem az Árpád téren állt. Horvay János művének felavatására azonban soha nem került sor. A megrendelő egyszerűen nem vette át a „balul sikerült, aránytalan, művészietlen, temetői hangulatot” árasztó művet, melyet az Árpád téren letakarva tároltak. Az események kapcsán egy újabb pályázatot írtak ki a szobor megalkotására. Az új hősi emlékművet 1927-ben Damkó József készítette el. Ebben a műben már a kritikusok sem találtak kivetni valót. A csapatát rohamra vezető főtiszt, a zászlót magasra tartó gyalogos, a daliás kürtös és az obeliszk tetején a „Hadúr” kardját őrző turulmadár már minden követelménynek megfelelt. A szobor 7 méter magas obeliszkjén 26 tiszt, 145 altiszt és 621 közkatona neve olvasható. A Széchényi út sarkán álló mű méltó emléket emel a háborúban elesettek számára. A hősök hivatalos emléknapját május utolsó vasárnapján tartják a szobornál, melyet ez alkalomból minden évben megkoszorúznak.

Szentháromság szobor:

A katolikus vallás hithű képviselői sokat tettek közösségük építéséért, szépítéséért, ahogy ezt egy 1895-ös helyi újság is dokumentálta; „A katolikus hívek között élénk mozgalom indult meg templomuk környékének díszesebbé tételére és a hívők vallási buzgalmának emelésére szolágáló Szentháromság-szobor felállítása iránt”. A hívek buzgó elhivatottságának köszönhetően 1 év alatt összegyűlt a szobor emeléséhez szükséges pénz. A mű terveit a budapesti Gerenday A. és Fia cég készítette el, a kivitelezéssel pedig Beck Miksát bízták meg.  A tervezet szövegében az alábbi leírás olvasható: „E szobor sóskúti terméskőből készült, 8 méter magasságú, a Hit, Remény és a Szeretet szobrával. Az oszlop felső részére elhelyezett Szentháromság szobra 150 cm magasságú, kereszttel és angyalfejekkel ékítve. A szobor a Kossuth téren, a katolikus templom előtt lesz elhelyezve s vasrácsozattal körülkerítve”. Az oszlop alsó részére márványtáblát terveztek az alábbi felirattal: „Isten dicsőségére és édes hazánk ezer éves fennállásának emlékére közadakozásból emeltetett.” A szobrot még a millennium évében felállították, ezt a művet nagy meglepetésre azonban az egyháztanács nem volt hajlandó átvenni. Az ellenzőket még az általuk felkért szakértői bizottság véleménye sem tudta meggyőzni. A nyilvánosság előtt változatos kifogásokkal bizonygatták saját igazukat. „Összetákolt, nem bír művészi beccsel, nem felel meg a szerződésben foglaltaknak, silány az anyaga..” ilyen és ehhez hasonló kritikák valós okát utólag már nehéz lenne megítélni, a lényeg azonban ezen indokok miatt még évekig kellett várni a szobor felállításáig. A megoldást a Kiss György által faragott új szobor jelentette. Az új művet 1902 . október 17-én helyezték el a régi talapzaton. Az új szobrot 1904-ben Horváth József prépost-plébános fölszentelte a megújult művet. 

Érdekességként teszem hozzá, hogy a 20. század 20-30-as éveiben ezen a téren volt az „emberpiac”. A munkanélküli napszámosok a Szentháromság-szobor körül várták a határbeli gazdákat, hogy munkát kínáljanak számukra.

FirKata