Hírek
2011. Július 30. 20:42, szombat |
Helyi
Forrás: Reznák Erzsébet: Képeslapok Ceglédről
Múlt-kori képek - A város legszebb palotája
1892-ben, amikor még nem botlottunk minden sarkon egy újabb bankban, akkor alakult Cegléd egyik legrégebbi bankja a Czeglédi Ipar és Kereskedelmi Bank Rt., mely eredetileg a városháza épületében működött.
A széleskörű szolgáltatásokat nyújtó új bank - mint minden más hasonló pénzintézet - sikeresen működött. A városban elsőként kezdtek közraktározással foglalkozni, melyre igen nagy kereslet mutatkozott. A vasútállomás mellett épült hatalmas épület egyaránt kínált helyet helyi és külföldi gazdák, kerekedők terményeinek tárolására, melyre akár kölcsönt is felvehettek. Az 1899-ben épült raktárépületet 1902-ben bővíteni kellett.

A jól működő iparbank 1906-ban egy saját székházat álmodott meg, melynek kivitelezésével ifj. Nagy István budapesti építészt bízták meg. Az új épület a Vasút utca (mai Rákóczi út) és a Szegfű utca sarkán lévő két telekhelyre építették fel. A „szép magyar stylusban épülő palota” építkezése sok érdeklődőt vonzott, s nem hiába a végeredmény senkinek sem okozott csalódást. A sarki épület mindkét utcai homlokzata gazdagon díszített. Az épület külső falán virág és inda díszítésű vakolatdíszek húzódnak végig. A sarokrészen található toronysisakok kialakítására pedig külön hangsúlyt fektetett a tervező. Az egykori banképület még ma is Ceglédi legszebb épületei közé tartozik. Az új székházat, melynek nem csak épületét, de bútorait is maga ifj. Nagy István tervezte, 1907. június 10-én adták át.

Az iparbank 1913-ban egyesült egy korábbi konkurens intézménnyel a Ceglédi Népbankkal, majd néhány év múlva új helyre költözött a már kiegészült Czeglédi Ipar, Kereskedelmi és Népbank Rt. A két társintézet a Rákóczi út végén álló székházba költözött. Az egykori iparbank palotájának emeletére egy újabb pénzintézet, a Közgazdasági Takarékpénztár költözött, a földszinti üzleteket pedig helyi kereskedők rendelkezésére bocsátották.
Az impozáns épületben jelenleg a Ceglédi Kossuth Múzeum működik, melynek történetével a jövő héten ismerkedhetünk meg.
FirKata
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 18. 11:06, csütörtök | Helyi
A gimnázium történetét mutatja be a tárlat
2025. Szeptember 17. 15:53, szerda | Helyi
Közútkezelői tájékoztatás - Kossuth toborzó ünnepély és huszárfesztivál
2025. Szeptember 09. 12:16, kedd | Helyi
”Az én hazám az égig ér”
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
