Egy keserves sóhaj, és jöhetnek a mentő ötletek.

Az én megmentőm aznap este a párom volt, aki megkímélve az éjszakai főzőcskézéstől, elvitt a város egyik leghangulatosabb éttermébe, a Monaco-ba. A hellyel kapcsolatos korábbi tapasztalataim alapján akkor már tudtam, hogy remek este elé nézünk. Furcsa szokásom, hogy ha már egy megszokott étterembe megyünk, akkor már otthon eldöntöm, hogy melyik asztalhoz szeretnék ülni és mit szeretnék majd rendelni. Ennek több oka is van, egyrészről, ha éhes vagyok, nem szívesen húzom az időt, másrészről pedig alkalomhoz illően megvannak a kedvenc helyeim. A Monaco-t többek között azért is szeretem, mert ez a városban az egyetlen (általam ismert) hely, ahol megvan a meghitt félhomály, a nagyobb társasági részleg, a csevegős, megbeszélős boxok és a kiülős kerthelyiség is.

Kedvenc helyemet elfoglalva, sietős rendelésemet csak a pincér kedves invitálása szakította félbe, aki felhívta figyelmemet az új étlapra. Az új ételkínálat áttekintése közben azt is megtudtuk, hogy az étterem fennállásának második évét köszöntötte a felfrissített étlappal. A menüsort pedig most is Kovács Lázár mesterszakács segítségével állították össze, aki többéves szakmai tapasztalatával járult hozzá az íz kavalkád összeállításához.

Korgó gyomrom ellenére szívesen néztem át a színes és ízes ételkínálatot, melyben azt hiszem, mindenki megtalálhatja a maga új kedvencét. Az én választásom egy könnyű, ám mégis laktató zöldséges tésztára esett, míg párom a biztos befutóként egy csülök pékné módra mellett döntött.

A nem otthon fogyasztott ételekkel szemben az ember néha hajlamosabb kritikusabb lenni, ez esetben azonban mindkét étel hibátlan volt. A friss alapanyagokból elkészített tészta engem abszolút meggyőzött, a kívül ropogós, belül omlós és puha, kellemesen fűszerezett csülök csoda pedig lenyűgözte még a legnagyobb húsfalót is.

Az édességek iránt fakadó tiszteletemből és elhivatottságomból, azért arra gondosan figyeltem, hogy legalább egy desszertnek hagyjak még helyet, ami utólag visszagondolva is egy nagyon jó döntés volt a részemről. A szicíliai cassatta a vacsora tökéletes lezárását jelentette számomra.

Tele hassal az ember már kissé elfogultan értékel, de az első ízelítőt mindenképpen kiválóra értékeltem, szerencsére azonban lesz még mit kipróbálni, és ha üres a hűtő, ha nem, ezt a gasztronómiai élményt bátran ajánlom mindenkinek.

FirKata