Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2012. Július 30. 12:32, hétfő | Helyi sport
Forrás: infoCegléd

Mentesítették Ungvári Attilát a doppingvétség alól

Mentesítették Ungvári Attilát a doppingvétség alól

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyben hagyta a cselgáncsozó Ungvári Attila kétéves eltiltását, ám azt nem doppingvétséggel, hanem gondatlansággal indokolta.

A szerdai tárgyalás után a CAS csütörtök reggel hirdette ki döntését, az időzítés azt szolgálta, hogy felmentő határozat esetén Attila még szabadkártyával szerepelhessen a londoni olimpia 73 kg-os súlycsoportjának aznapi sorsolásán” – nyilatkozta szombaton az MTI-nek Ruttner György, az Európa-bajnoki bronzérmes sportoló ügyvédje. „Az ítélet értelmében hatályban marad az eltiltás, csakhogy a CAS nem állapított meg doppingvétséget, ehelyett azzal indokolta döntését, hogy Attila nem tett meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy ne kerülhessen mások által doppingszer a táplálékába, azaz nem volt elég gondos a csomagja őrzésében.”

A jogi képviselő hozzátette: így megmaradt Ungvári jó hírneve, mivel vétlennek nyilvánították az esetben, amely egyben figyelmeztetés is a többi sportoló számára, hogy figyeljenek oda az italukra-ételükre.

„Azt, hogy az ítélet részben a javára szólt, jelzi, hogy Attilának a szokásos tarifa helyett csak jelképes, ezerfrankos perköltséget kell megfizetnie” – hangsúlyozta Ruttner György.

A Nemzetközi Cselgáncsszövetség (IJF) tavaly júniusban 2013. február 13-ig eltiltotta a 73 kg-os súlycsoportban érdekelt Ungvárit, mellékbüntetésként pedig törölte a 2011-es Hungária-kupán kiharcolt első, a párizsi Grand Slam-viadalon elért második és a baki vk-n szerzett harmadik helyezését.

A 23 éves Ungvári Attilának tavaly januárban a baki világkupán, majd februárban a budapesti – neki aranyérmet hozó – Hungária-kupán adott mintájában találtak doppinglistás anyagokat, de elmondása szerint más valaki szándékosan rakott tiltott szereket italába.

Címkék: ungvári attila

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld

Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld

Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját

Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.

2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld

Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

2026. Június 13. 12:00, szombat | Életmód

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét