Hírek
2013. December 20. 14:33, péntek | Helyi
Megy a képviselői adok-kapok
Földi László válasza Dr. Czinege Imre DK országgyűlési képviselőjelölt állításaira
Új útra lépett a DK-képviselőjelöltje, Czinege Imre, hiszen már nemcsak a FIDESZ-KDNP kormány munkáját kritizálja, hanem a korábbi MSZP-s politikusok, vagyis Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon be nem tartott ígéreteit is az ország jelenlegi vezetőin kérik számon.
A jelölt azt állítja nyilatkozatában, hogy a FIDESZ-KDNP akadályozza meg a Cegléd és Budapest közti M4-es autópálya megépítését. Sajnos Czinege Imre óriási tévedésben van, vagy már nem emlékszik arra, hogy mi is történt 2009-ben, amikor még az ő jelenlegi, illetve volt párttársai irányították az országot. Négy évvel ezelőtt, az akkori szocialista kormány olyan támogatási kérelmet nyújtott be az Európai Unióhoz, amely az EU szakértőjénél, az úgynevezett JASPERS-nél elbukott, mivel nem készült megfelelő környezetvédelmi vizsgálat. Ennek hiányában, az unió előírásainak nem felelt meg a beadvány, így azt elutasították, vagyis most éppen a szocialisták hibáját kéri számon Czinege Imre a FIDESZ-KDNP kormányon. Pedig a késést, a visszalépést a nem megfelelően előkészített beadvány jelentette.
Megfelelő előkészítés esetén, már elkezdődhet volna az M4-es autóút folytatásának építése Pest megyében. Jelenleg a környezetvédelmi engedélyek rendelkezésre állnak, hiszen a FIDESZ-KDNP kormány kijavította a bukott baloldal hibáját.
Földi László országgyűlési-képviselő, Cegléd polgármestere több alkalommal is felszólalt a kérdést illetően az Országgyűlésben. A közelmúltban azt a választ kapta, hogy a következő fejlesztési ciklusban, hazai forrásból megvalósul a négyes főút négysávosítása Ceglédtől Budapest irányába.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
