Hírek
2020. Január 07. 06:12, kedd |
Belföld
Forrás: infovárosok
Megijedt az érkező vonattól és a síneken hagyta biciklijét
A Debreceni Rendőrkapitányság eljárást folytat vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint január 4-én 13 óra körül Debrecenben a Faraktár utcai felüljáró alatt egy férfi szabálytalanul akart átmenni a vasúti síneken, úgy hogy a biciklijét maga mellett tolta. Az ismeretlen, ahogy meglátta a Nyíregyháza felől érkező vonatot, feltehetően megijedt, és a kerékpárját a síneken hagyva elfutott. A mozdony vezetője fékezett, azonban nem tudott a bicikli előtt megállni, így átment rajta. Az eset során senki nem sérült meg.
A Debreceni Rendőrkapitányság kéri a bűncselekmény szemtanúit, illetve azokat, akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
