Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2016. December 06. 08:00, kedd | Helyi

Meg van az első idegenbeli pont

Meg van az első idegenbeli pont

Sopronban játszotta soron következő mérkőzését a Ceglédi VSE labdarúgó szakosztálya

Minden mérkőzés előtt elmondható számunkra, hogy nagyon fontos lenne a pontszerzés. Ez nem volt másképp a soproni túra előtt sem, de nem ígérkezett könnyű mérkőzés.

Sajnos ezen nem segített a 6. percben bekapott gól, ami után ugyan mérkőzésben maradtunk, de a támadásainkat helyenként jól viszonozták a hazaiak és veszélyes lehetőségeket tudtak kialakítani, de bravúrra nem volt szüksége Horváthnak. A mieink részéről Babolek volt, aki többször veszélyt okozott, hol egy lövéssel, hol egy veszélyes szabadrúgással.

A második félidőben egyre többet tudtuk birtokolni a labdát, percekre fölé tudtunk nőni ellenfelünknek, amit a hazai közönség szórványos füttyel és bekiabálással viszonzott. A második játékrészben Horváthnak mindössze egyszer kellett nagyot védeni, de akkor szerencsére meg is tette, nekünk pedig nem volt annyi és akkora lehetőségünk, mint az első félidőben, de egy a védők mögé beívelt labdát végül Szkunc nagyszerűen vágott a kapuba, amivel egyenlíteni tudtunk.

Az utolsó percekben a Sopron megpróbált kiegyenlíteni, de nem tudott veszélyeztetni, így egy ponttal a zsebében indulhatott haza a csapat a hűség városából.

Kőházi Ádám
fotó: Kisfaludi István - infocegléd fotóarchívum

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.