Hírek
2013. November 21. 15:03, csütörtök | Helyi
Még mindig keresik a brutális támadót
1 millió forint a nyomravezetőnek
A Pest megyei nyomozók még mindig keresik azokat az ismeretlen tetteseket, akik egy idős asszonyt bántalmaztak Nagykőrösön, majd elvitték az értékeit.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettesek 2013. szeptember 11-én éjjel betörtek egy nagykőrösi családi házba, majd az ott lakó 92 éves idős asszonyt megfenyegették és értékei átadására kényszerítették. Ezt követően a sértettet bántalmazták, majd különféle értékeket tulajdonítottak el az ingatlanból. A sértett a kórházba szállítást követően, a gondos ápolás ellenére néhány nappal később elhunyt.
Fentiek alapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt 13000/397/2013. bü számon indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható személyek egyikéről grafika készült.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon vagy hívja telefonon a 06-1-237-43-39-es számot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8.-16., p: 8.-13.), a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 1.000.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
