Városlista
2025. november 12, szerda - Jónás, Renátó

Hírek

2013. Február 27. 05:00, szerda | Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Mediterrán diétával a szívbetegségek ellen!

Mediterrán diétával a szívbetegségek ellen!

A halakban és zöldségekben gazdag mediterrán típusú étrend bizonyítottan csökkenti a szív-és érrendszeri betegségek, valamint a stroke kialakulásának kockázatát - írja a Fox News. Jelen tanulmány keretében spanyol szakemberek öt éven keresztül mintegy 7500 résztvevő egészségügyi adatait dolgozták fel.

Megállapították, hogy azoknak, akik halakban, zöldségekben, olíva-olajban és magvakban gazdag mediterrán típusú étrendet folytattak, 30 százalékkal kisebb volt az esélyük a súlyos szívproblémák kialakulására, mint azoknak, akiknek azt mondták, alacsony zsírtartalmú ételeket fogyasszanak.

A mediterrán diétát már régóta tartják úgy számon, mint ami megőrzi a szív egészségét. Eddig azonban csak megfigyeléses tanulmányokat végeztek el, most azonban a résztvevőknek szigorúan be kellett tartaniuk az étrendet, s gondosan ellenőrizték is azt. Az orvosok laboratóriumi vizsgálatokat is elvégeztek annak ellenőrzésére, hogy a mediterrán diétát követők valóban fogyasztanak olíva olajat és magvakat. Ezekből természetesen meg volt adva a napi maximum fogyasztandó mennyiség magas kalóriatartalmuk miatt.

A tanulmányba 55-80 év közötti férfiakat és nőket vontak be. A kísérlet kezdetén egyiküknek sem volt szívproblémája, de voltak köztük magasabb rizikócsoportba tartozók: a résztvevők fele szenvedett cukorbetegségben, s a legtöbbjük túlsúlyos volt, magas volt a koleszterinszintjük, illetve a vérnyomásuk.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 12. 07:22, szerda | Életmód

Idén ugyanannyit szánnak a magyarok karácsonyi ajándékra, mint tavaly egy kutatás szerint

Az idén ugyanannyit terveznek költeni a magyarok karácsonyi ajándékra, mint tavaly, átlagosan 75 ezer forintot a Yettel országos reprezentatív kutatása szerint.

2025. November 11. 07:39, kedd | Életmód

November végéig lehet szavazni az Év fájára

November 30-ig lehet szavazni az Év fájára, amelynek három jelöltje a kecskefűz, a hamvas éger és a rezgő nyár - közölte az Országos Erdészeti Egyesület hétfőn az MTI-vel.

2025. November 11. 07:32, kedd | Életmód

AM: új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntése szerint két új érték került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, a magyar nyereg és a Pető-módszeren alapuló Konduktív Pedagógia Rendszer