Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2017. December 25. 05:00, hétfő | Sport
Forrás: mti

Márciusban és júniusban is két-két mérkőzést játszik a válogatott

Márciusban és júniusban is két-két mérkőzést játszik a válogatott

Georges Leekens szövetségi kapitány elmondta, hogy márciusban és júniusban is két-két barátságos mérkőzést játszik a magyar labdarúgó-válogatott.

A belga edző a Digi Sport televízió Sport 24 Extra műsorában emlékeztetett rá, hogy az európai szövetség január 24-én készíti el a Nemzetek Ligája csoportbeosztását. A magyar csapat a C-osztályban szerepel, a sorozat szeptemberben rajtol, "addig, márciusban és júniusban is két-két mérkőzést játszunk" - tette hozzá Leekens.

"Remélem, sikerül egy 25-30 fős magot összeszedni, amelynek tagjai versenyhelyzetet teremtenek egymás számára" - szögezte le.

Az október végén kinevezett kapitány úgy vélekedett, túl sok a hullámvölgy a válogatott játékában, de ezen két hónap alatt még kollégája és barátja, José Mourinho sem tudna változtatni. "Az egyetlen dolog, ami segíthet, az az önbizalom, a játékosoknak hinniük kell magukban" - hangsúlyozta.

Leekens visszatekintett az idei évre, ami meglátása szerint nagyon nehéz volt a magyar labdarúgásban, mert a klubcsapatok korán kiestek az Európa Liga és a Bajnokok Ligája selejtezőjében, valamint a nemzeti csapat is többször kudarcot vallott.

A belga tréner úgy fogalmazott, a magyar zenészekhez hasonlóan naponta öt-hat órát kellene dolgozniuk a magyar labdarúgóknak is, akkor elérhetnék azt a szintet, amire vágynak.

"Nem egy vagy tizenegy jó zenész lennénk, hanem egy zenekar. Attól még nem mi volnánk a legjobb zenészek, de nagyon szép zenét játszanánk. Ezzel a muzsikával pedig elégedett lenne minden szurkoló" - fejtette ki hasonlatát.

A drukkerekről megjegyezte, nem rosszak, csak túlzottan szenvedélyesek, megőrülnek a labdarúgásért, és most csalódottak.

A szövetségi kapitány elárulta, hogy az ideje nagyobb részét Magyarországon tölti, a közelmúltban sok hazai edzővel beszélt, de a külföldön játszó labdarúgók közül még nem látott túl sokat élőben.



"Itt viszont nagyon meglepett, mennyire agresszívan játsszák a játékot, és hogy mennyire előtérbe helyezik az eredményességet. A játékvezetőkkel is túlságosan sokat foglalkoznak, ez felesleges energiapazarlás" - nyilatkozta.

Emlékeztetett rá, hogy a belga válogatott kapitányaként olyan játékosokkal is dolgozhatott, akiknek egy visszalépés után sikerült igazán nagyot ugraniuk a pályafutásuk során. Példaként Romelu Lukakut említette, aki a Chelsea-ben még nem volt elég jó, de a West Bromwich Albion és az Everton után most a Manchester Unitedet erősíti.

"A játékosoknak, akik most nem játszanak a klubcsapataikban, tudniuk kell reálisan látni magukat" - tanácsolta, majd Kevin De Bruynét is megemlítette, akinek a belga Genk után szintén nem sikerült kimagaslóan teljesítenie a Chelsea-ben, de eligazolt a Werder Bremenbe, majd a Wolfsburgba, most pedig a Manchester City egyik legjobbja.

Leekens az interjúban arról is beszélt, hogy azokra a játékosokra nem tart igényt, akik nem szeretnének válogatottak lenni, mert úgy érzik, nem tudnak áldozatot hozni a nemzeti csapatért.

"Úgy gondolom, a válogatottat együtt vissza tudjuk vinni a helyes útra, különben nem lennék itt. Tudom, hogy nagyon sok munka vár ránk, de biztos vagyok benne, hogy ez lehetséges. Eddig nagyon elégedett vagyok, és várom már a következő hónapokat" - mondta a szövetségi kapitány.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Sós Csaba: Milák egyedi utat jár, de jóval előrébb tart, mint amire számítani lehetett

A szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf egyedi utat jár be, és az úszók pénteken zárult országos bajnokságán jobban teljesített, mint amire ő számított.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Női kézilabda olimpiai selejtező - Magyarország-Svédország 28-25

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna pénteki, második fordulójában, így csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

2024. Április 12. 06:46, péntek | Sport

Közel 100 vetélytárssal küzd meg - Gender Tamás Junior

Gender Tamás Junior 2024.04.10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyez.