Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2013. November 30. 13:16, szombat | Helyi
Forrás: mti

Már csak 1 hónap

Már csak 1 hónap

Célegyenesben Cegléd belvárosi strandjának uszodává fejlesztése

Várhatóan egy hónapon belül megkezdődhet Cegléden a próbaüzeme annak az új uszodakomplexumnak, amely társaságiadó-felajánlásoknak (tao) köszönhetően épül – közölte a projektgazda Ceglédi Vasutas Sportegyesület (CVSE) ügyvezető elnöke, Horváth József.

Az egyesület vízilabda-szakosztálya és a város számára megvalósuló beruházás egy több évtizedes álom beteljesülése. Az 1933-ban létesült strand felújítása és átalakítása után ugyanis a létesítmény vízilabda-mérkőzések megtartására is alkalmas lesz. Emellett az új belvárosi uszoda fontos szerepet játszik majd a fél kilométeres körzetében található 9 oktatási intézmény kiszolgálásában is, lehetőséget teremtve úszásoktatásra, edzések, testnevelésórák megtartására, valamint a mindennapos sportra és a vízilabda-utánpótlás nevelésére.

Az összesen 650 millió forintos fejlesztéshez 200 millió forint önrésszel járult hozzá a város, a tao-felajánlásokból pedig 450 millió forint érkezett.

A komplexum átadása 2014 elejére várható, ám jövő őszig a projektgazda reményei szerint a fejlesztés – korábban ugyancsak pályázati támogatást elnyert - második üteme is elkészülhet. Ennek keretében – újabb mintegy 600 millió forintból – elvégzik a terület parkosítását, a régi kádfürdőépület 7 szobás sportszállóvá alakítását, valamint új büfét, szaunát és kondicionálótermet is építenek. Ebből a forrásból történhet meg a termálkút felújítása és a komplexum gazdaságos működtetését szolgáló napelempark kiépítése is.

Az építkezés első üteme az idén májusban kezdődött meg. Ennek során megújult az uszodatechnika, a gépészet és az elektronika. A korszerűsítés fontos szempontja az energiatakarékosság, az épületek fűtéséhez például felhasználják a strand 62 fokos gyógyvizének hőjét. Az uszoda területén öt új medence épül. Ebből a vízilabda- és a két tanulómedence, valamint a gyermekpancsoló a téli időszakban ponyvafedést kap. Ezen kívül az utolsó simításokat végzik egy külső termálvizes ülőmedencén is.

Ezzel egy időben a korábbi öltözőépület szintén megújul: bővítésével egyszerre 500 fürdővendég befogadására válik alkalmassá. A nagymedence mellé pedig új lelátó épül, amely egyúttal felvezet a megszépült napozóteraszra.

További képek a felújításról >>> ITT

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.