Városlista
2024. június 18, kedd - Levente

Hírek

2011. December 11. 14:57, vasárnap | Bulvár
Forrás: Story Online

Malek Miklós a "gyerekét" gyászolja

Malek Miklós a

Nem sokszor láttuk könnybe lábadt szemmel az X-Faktor mentorát, de amikor kiderült, hogy elveszíti a fiát, alig tudott uralkodni magán.

Gyászolja a fiát Malek Miklós. A mentort soha nem láttuk ennyire szomorúnak, mint szombaton, amikor kiderült: a párbaj után Tarány Tamásnak kell haza mennie. "Ő az én gyerekem" - mondta Malek, aki hiába próbált erősnek mutatkozni, amikor végül búcsúznia kellett a mentoráltjától. Miközben Tamást a többi versenyző körbe állta, Miklós kicsit háttérbe húzódott, és törölgette a könnyeit, végül a kisesett versenyző ment oda megölelni a mentort.

"Büszke vagyok rá, hogy vele dolgozhattam együtt. Szerintem nemcsak a mentorom, de a barátom is lett az elmúlt hónapokban." - mondta Tamás a Cool Tv adásában a kiesés után. A riport alatt Miklós még mindig alig tudott megszólalni, de ekkor már biztatta a mentoráltját. "Tamás egy igazi versenyló, és az is csodálatos teljesítmény, hogy több ezer jelentkező közül most ő itt van az utolsó négyben. Fantasztikus tanítvány volt, az ő nagyszerűsége abban rejlik, hogy nincs számára lehetetlen."

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 18. 08:18, kedd | Bulvár

MTVA: nézettségi csúcsot döntött a magyarok nyitánya a labdarúgó-Eb-n

A magyar szurkolókon nem múlt a válogatott győzelme, hiszen rekordszámban követték a közmédia sport felületein nemzeti tizenegyünk első összecsapását.

2024. Június 17. 13:08, hétfő | Bulvár

Járványokat is okozhatnak a már megjelent új szúnyogfajok

2024. Június 17. 09:58, hétfő | Bulvár

Nem tűnt fel nekik a terelés

Az autópálya fenntartó MKIF Zrt. videóösszeállítással hívja fel a figyelmet a figyelmes vezetés fontosságára.

2024. Június 15. 11:02, szombat | Bulvár

Egyszülős Központ: 64 ezer apa neveli együtt élő társ nélkül a gyerekeit

Az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt az egyedülálló apák száma Magyarországon: a felmérések szerint 64 ezer apa neveli együtt élő társ nélkül gyerekeit - közölte az Egyszülős Központ szombaton az MTI-vel.