Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2015. Augusztus 03. 15:19, hétfő | Helyi sport

Magabiztosak voltak a fiúk

Magabiztosak voltak a fiúk

Jól kezdett Cegléd a bajnokságban

Elkezdődött az NB III-as labdarúgó bajnokság. Hazai pályán magabiztos győzelemmel mutatkozott be a Ceglédi VSE megújult csapata. Az égiek kicsit megijesztettek, de a mérkőzéskezdésre kitisztult az ég. Az első félidőben Peres Csaba révén vezetést szereztünk, amelyet a második játékrészben a csereként beálló Szkunc első labdaérintését követően kettőre növelt. Jó iramú mérkőzésen ceglédi győzelemnek örülhetett a közönség, aki vastapssal köszönte meg a jó teljesítményt.

Ceglédi VSE – DVTK II. 2-0

Cegléd: Trepák – Buczkó, Farkas V., Makrai, Farkas A., Csordás Sz., Markó, Peres, Sánta (Szkunc), Csordás S.(Viniczai), Pozsár (Rozman)
Gólszerzők: Peres (30’ 1-0), Szkunc (65’ 2-0)

Varga Attila vezetőedző: A mérkőzés elejét túlpörögtük és nem azt a teljesítményt nyújtottuk, amit elterveztünk. Nagyon jó ütemben rúgtuk mindkét gólunkat, majd megnyugodtunk és a mérkőzés hajráját már stabilan uraltuk. Fontos volt a jó rajt!

Szabó Attila
fotó: Kisfaludi István

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld

Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld

Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját

Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.

2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld

Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

2026. Június 13. 12:00, szombat | Életmód

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét