Hírek
2014. Március 03. 14:20, hétfő |
Helyi sport
Forrás: mti
Lőrincz testvérek: 1 arany, 1 bronz
Ceglédi érmek a Golden Grand Prix-ről
Az ezúttal 71 kilogrammban szereplő Lőrincz Tamás nagyszerű birkózással arany-, míg Bácsi Péter (80 kg) és Varga Ádám (98 kg) egyaránt bronzérmet nyert a hagyományos szombathelyi kötöttfogású birkózó Golden Grand Prix vasárnapi zárónapján, melyen az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Módos Péter súlyos sérülést szenvedett.
A 66 kilogrammban olimpiai második, kétszeres Európa-bajnok Lőrincz az ötkarikás műsoron nem szereplő 71 kilós kategóriában uralta a mezőnyt a Polyák Imre-emlékversenyen, melyen a Kottes Pál elleni nyolcaddöntővel "melegített be". A ceglédiek klasszisa a meccset kevesebb mint három perc alatt hozta technikai tussal, majd a negyeddöntőben tussal verte a svéd Tawroth-ot. A fináléba kerülésért a grúz Mingyija Culukidzé következett, ám ő sem okozott komoly gondot Lőrincznek, aki ismét technikai tussal nyert.
A 27 éves birkózónak a fináléban régi ismerősével kellett megküzdenie, ugyanis a grúz Manucsar Tszhadaja várt rá, akivel többek között a londoni olimpia elődöntőjében is megküzdött. Közel két éve a magyar sportoló látványos meccsen verte riválisát, most ugyanakkor inkább a küzdelem dominált. A meccs kiegyenlített csatát hozott, s akciót egyik fél sem tudott csinálni. Így az intések döntöttek, s mivel Tszhadaját kellett háromszor büntetni, a hazai publikum aranyéremnek örülhetett.
Lőrincz mellett Bácsi Péter és Varga Ádám is dobogóra állhatott vasárnap.
"Tomi nagyon jól birkózott, de azért azt lehet látni, hogy itt nem emelgeti ki olyan könnyedén az ellenfeleket, mint 66 kilóban szokta. Ugyanakkor ebben a súlyban is komoly teljesítményre képes, s ez örömteli" - mondta Lőrincz Tamásról az MTI-nek Struhács György, a kötöttfogásúak szakvezetője. -
A magyar csapat egy arany- és három bronzéremmel zárta a szombathelyi versenyt, melyen szombaton Lőrincz Viktor (85 kg) lett harmadik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
