Hírek
2016. Február 27. 23:15, szombat | Helyi sport
Lacee visszavonul
Kovács Lacee, ceglédi CrossFit bajnok a facebook oldalán tett fontos bejelentést.
Nyolc év után vonul vissza a ceglédi CrossFit bajnok, Kovács Lacee. Visszavonulásának hírét facebook oldalán tette közzé a sportoló.

"Hello mindenki!
Azért írom ezt a posztot, hogy hivatalosan is bejelentsem: nem versenyzem többé, tehát befejezem a magas szintű CrossFit pályafutásomat.
8 éve kezdtem el ezt a sportot 14 év versenyszerű judo után. Egész életemben az eredményeket hajszoltam hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. Az elmúlt 5 évben voltak sikereim és nagyon sok szenvedés a kulisszák mögött, de végső soron azt gondolom megérte, hiszen teljesült az álmom, amit 2008-ban olyannyira szerettem volna elérni, azaz kijutottam a CrossFit Games-re, méghozzá nem is akárhogy! Ezek után megnyertem szinte az összes nagy európai throwdownt, ám a sérülések sora nem tette lehetővé, hogy a CF Games szériát még egyszer végig tudjam csinálni 100%-os erőbedobással.
Hosszú vívódás után jutottam arra a döntésre, hogy véglegesen befejezem a karrierem ezen szakaszát és a másik oldalról fogom megközelíteni a dolgot, tehát az edzősködés részét szeretném előtérbe helyezni a sportnak.
A szívem egy csücske a CrossFit, tehát minden vágyam, hogy megtaláljuk egymást egy hasonló kaliberű és mentális képességű, alázatos fiatallal, akit egészen a regionálisig vagy netán a Games-ig tudok/tudunk segíteni a menetlésben.
Köszönöm mindenkinek az eddigi támogatást, szeretetet! Mindent próbálok megosztani veletek erről a sportról, amit az elmúlt években tanultam, tehát keressetek bátran bármilyen kérdésetek van!
Baráti üdvözlettel,
Lacee"

Azt hiszem, sokak nevében írhatom, hogy gratulálunk az ezalatt a 8 év alatt elért nagyszerű sikerekhez és eredményekhez!
Köszönjük Lacee!

További cikkek I fotók Kovács Lacee-ról
👇ha tetszett a cikk!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
