Hírek
2017. Május 02. 10:33, kedd | Helyi
Küzdelmes, jó mérkőzés volt
Balmazújváros csapatával mérkőzött meg Cegléd a hétvégén
Jó iramban kezdtek a csapatok, az első öt perc után sorra jöttek a lehetőségek mind két csapat részéről. Már a 10. percben nagy lehetőség adódott Fröhlich előtt, egy nagyszerű támadás után. Asztalos futott el nagyszerűen a bal oldalon, visszagurított Szalkainak, aki a középen helyezkedő Szabónak ívelte be a labdát. Szabó visszagurított Fröhlichnek, aki aztán a kapusba lőtte a labdát.
Nem maradt adós a Balmazújváros sem. Ugyan nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, de több alkalommal is veszélyeztetni tudtak, amit vagy a védelem, vagy Mursits végül megoldott.
A 25. percben az ihletett formában futballozó Asztalos cselezett szépen a jobb oldalon, ami után Peres felé centerezett volna, de a védő az utolsó pillanatban menteni tudott. Az első félidő utolsó perceiben sajnos Nánási meghúzódott, így cserélnünk kellett, Albert Ádám érkezett a helyére, ami kisebb átalakítást eredményezett a védelemben. Az utolsó öt percben aztán még bőven volt esemény. Először Asztalos lövése csattant a felsőlécen, majd Peres rúgta ki a labdát a kapunk torkából.
A második félidőben ismét jól kezdtünk, már a második percben Takács lőtt szépen, de a kapus fogni tudta a lövést. A jó kezdés után aztán a vendégek tudtak több lehetőséget kialakítani, de komoly veszélyt ekkoriban nem jelentettek a kapunkra. Majd jött a 60. perc, mikor egy oldal szabadrúgás után lepattant valaki fejéről a labda, amit Albert István lőtt a kapuba.
A gól után nyomni kezdett a Balmazújváros, beszorultunk a térfelünkre, az ellentámadásainkba pedig rendszerint hiba csúszott. Sajnos ennek tudatában nem is volt váratlan, hogy a 74. percben egyenlíteni tudott a vendég csapat.
A bekapott gól után nem esett össze a csapat, sőt növelni tudtuk a fordulatszámot és jöttek is a helyzetek. Először a csereként beállt Tóth tekert centikkel a hosszú felső sarok mellé, majd Szalkai szabadrúgása szállt nem sokkal a kapu mellé.
Az utolsó percekben tovább próbálkoztunk, de az utolsó pillanatban mindig menteni tudtak a vendég védők, ellentámadásokból pedig veszélyeztetni is tudtak néha, Mursitsnak a végén még védenie kellett egy nagyot.
Jó színvonalú mérkőzésen játszottunk 1:1-es döntetlent a feljutásért küzdő Balmazújváros ellen.
👨 Miskei Attila vezetőedző nyilatkozata a mérkőzés után:
Nagyon küzdelmes jó mérkőzés volt, szerettünk volna mindenképp nyerni. Mindenki szívét, lelkét kitette a pályára. Jönnek a mérkőzések folyamatosan, szerda, vasárnap, mindent megteszünk, hogy a csapat bent maradjon.
Ceglédi VSE - Balmazújváros 1:1 (0:0)
Csapat:
Mursits - Szalkai, Nánási, Albert I., Preklet - Fröhlich, Takács, Asztalos - Peres, Szabó, Tihanyi
Csere:
Nánási - Albert Á.
Fröhlich - Lengyel
Tihanyi - Tóth
Gól:
Albert I. (60.)
Kőházi Ádám
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
