Hírek
2012. Október 17. 13:49, szerda |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Körbezárták a felújított templomkertet
Átadták a felújított templomkertet.
Kedden délután adták át a kerítéssel körbezárt és felújított templomkertet. Az egyházközösség tulajdonában lévő területet 25 millió forintból újították fel. A több hónapon át tartó munkálatokkal mostanra végeztek, amit követően ünnepélyes keretek között megtartották a templomkert műszaki átadását.
|
|
|
A templom épületének júliusi megrongálása volt az az ún. utolsó csepp, melyet követően a fenntartók a terület végleges körbezárása mellett döntöttek. A templomkertet most szépen megmunkált kovácsoltvas kapuval vették körbe, melyen négy kapu biztosítja majd a bejárást. A templomkerten térburkolást és parkosítást is végeztek, mondta el Arany Zsolt, a Református Általános Iskola igazgatója. A templomkertet főként a Református iskola diákjai fogják használni, akik számára a nagy épület és a bazársor tantermei közötti átjárást tették ezzel könnyebbé és biztonságosabbá.
|
|
|
|
A templomkert iskolaidőben és este biztosan nem lesz nyitva. Arról pedig, hogy mindezeken felül a területet mikor nyitják meg a nagyközönség számára is, az egyházközösség dönt majd. Így egyelőre csak kívülről, a kerítésen át csodálhatjuk a szépen felújított templomkertet.
fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.












