Hírek
2012. Augusztus 21. 12:47, kedd |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Kirobbanó ünnep Cegléden
Így ünnepelt a város augusztus 20-án
Államalapításunk és az újkenyér ünnepének évfordulója ismét összehozta a város apraját, s nagyját.
A város önkormányzata által szervezett ünnepségsorozat délelőtt az ünnepi szentmisével vette kezdetét a Szent Kereszt Katolikus Templomban, mellyel párhuzamosan a Szabadság téren a Ceglédi Fúvószenekar koncertje várta az érdeklődőket.
|
|
|
Az Új Kenyér felszentelését követően Szabó Ágnes énekművészt hallgathatta a közönség, majd Földi László polgármester és Hoffman Pál országgyűlési képviselő tartotta meg ünnepi beszédét.
|
|
|
A délelőtt folyamán felléptek még a Patkós Irma Színház növendékei, akik „Az áldott kenyér…” című ünnepi műsorukat adták elő.
Az előadást követően bemutatták az Ország Születésnapi Tortáját, amely idén a „Szabolcsi Almás Máktorta” fantázianevet kapta. A torta ünnepélyes felszeletelésében Földi László polgármester és Hoffman Pál országgyűlési képviselő segédkezett. A jelen lévők pedig meg is kóstolhatták a külön erre a napra készített finomságot.
|
|
|
A délutáni programok a Szabadságtéren felállított színpadon Keresztes Ildikó koncertjével kezdődtek, majd Pásztorka Sándor és vendégeinek népi zenekara szórakoztatta a közönséget. Este ismét a Patkós Irma Színház műsora volt látható, majd Marót Viki és a Novakultúr Zenekar élő koncertje pezsdítette fel a hangulatot.
|
|
|
Az esti tűzijátékra idén először a Szabadság téren került sor, ahol több százan figyelték a zenei aláfestéssel kísért fényes „égi tüneményt”.
Az ünnepi rendezvénysorozatot Dobrády Ákos élő koncertje zárta.
Fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.












