Hírek
2015. Szeptember 24. 14:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Hír24
Kiadták a viharfigyelmeztetést
Csütörtökön Nyugat-Magyarország két megyéjében lehet veszélyes az időjárás, de pénteken csak öt megye ússza meg az esőt és a felhőszakadást.
Csütörtökön az Alpokalján, a Bakonyban és a Balaton partján az északi szél több helyen viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések 60-70 km/h körül várhatók. Vas és Győr-Moson-Sopron megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a veszélyes széllökések miatt.
Reggel és kora délelőtt elsősorban délnyugaton alakulhat ki az intenzívebb záporok mellett egy-egy zivatar. Csütörtök délután, este szintén elégségesek a feltételek a záporok mellett helyenként zivatar kialakulásához. A leginkább esélyes területnek ekkor azonban már a középső és északkeleti országrész látszik, estétől pedig a Nyugat-Dunántúl kivételével másutt is előfordulhatnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön többnyire 22 és 27 fok között alakul, de a nyugati határnál, illetve a tartósan felhős területeken kevéssel 20 fok alatt marad. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Pénteken Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Zala és Vas megye kivételével az egész országban elsőfokú figyelmeztetést rendelt el az Országos Meteorológiai Szolgálat. Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak kisebb körzetekben – elsősorban keleten – lehet átmeneti felszakadozás. Sokfelé várható eső, zápor, zivatar. Többfelé jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. A északias szelet a Dunántúlon erős, a Nyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik, de zivatarban másutt is lehet erős vagy zivatar széllökés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 22 fok között alakul, de a Tiszántúlon 23, 24 fok is lehet.
Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható ismétlődő eső, zápor, főként keleten helyenként zivatar. Az északias szelet többfelé kísérik erős, a Nyugat-Dunántúlon helyenként viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul, nyugaton lesz a hűvösebb.
Vasárnap borús idő várható, késő délután, estefelé csökkenhet nyugaton a felhőzet. Eleinte szórványosan várható eső, zápor, majd egyre kevesebb helyen, délután legfeljebb néhol valószínű csapadék. Az északi, északkeleti szelet helyenként még erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
