Hírek
2012. Július 31. 15:05, kedd |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Karddal bántalmazták
Az elmúlt héten sajnos emelkedett területünkön a bűncselekmények száma, az elkövetések jelentős részét továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények teszik ki.
Még mindig problémát jelent a lakások illetve a hétvégi házak feltörése. Az elkövetések döntő többségében ezek a lakások illetve házak lakatlanul állnak, ilyenkor fontos, hogy ne hagyjunk értéket a lakásokban, vagy bízzunk meg valakit a felügyeletével, illetve sűrűbben ellenőrizzük azokat. Próbáljanak meg kerülni minden olyan dolgot, ami jelzés lehet az elkövetőknek arra nézve, hogy a lakás üresen áll pl.: eladó kiírás telefonszámmal, a szórólapokat rendszeresen vigyük el.
Az elmúlt héten 5 kiemelt bűncselekmények kapcsán került sor nyomozás elrendelésére:
- Cegléden, egy Fiat Puntó típusú gépjárművet tulajdonít el ismeretlen tettes, amit
azonban mintegy 150 méterrel arrébb megtaláltak
- Szintén Cegléden, a bérelt gépkocsit nem viszik vissza időre, a bérlő nem elérhető, a gépkocsi holléte ismeretlen
- Cegléd területén bántalmaztak továbbá egy személyt, elmondása szerint kardokkal, a sértettnek 8 napon belüli sérülései keletkeztek
- Szintén Cegléden egy söröző előtt dulakodott 2 személy, a sértett, aki megpróbálta megakadályozni a verekedést, orrcsonttörést szenvedett
- Valamint a Kórház bejelentése alapján ellátásra jelentkezett hozzájuk egy ittas női sértett, akinek lábszártörését, elmondása szerint élettársa okozta
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
