Hírek
2014. December 28. 13:31, vasárnap |
Helyi
Forrás: Police
Karácsonyi csetepaté Cegléden
Korábbi sérelmek miatt verekedett össze több személy a város egyik utcájában.
Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán L. Venczel 47 éves csemői lakos és társai ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014. december 25-én 15 óra 20 perc körüli időben érkezett családjával ceglédi ismerőseihez.
L. Venczel az utcán egy korábbi sérelem miatt vitatkozni kezdett a sértettek egyikével, majd a vita dulakodássá fajult. A sértett és a gyanúsított ismerősei próbálták szétválasztani a két verekedő férfit, majd több személy a saját családtagjának védelmére kelt.
A bűncselekmény elkövetése során két személy megsérült, őket a mentők kórházba szállították.
A helyszínre érkező rendőrök a verekedésben résztvevő személyeket elfogták és a Ceglédi Rendőrkapitányságra előállították.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 47 éves csemői férfit garázdaság bűntett és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, M. József 31 éves ceglédi lakost pedig garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Egy 14 éves csemői fiatalnak garázdaság bűntett és testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie.
Az ügyben a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
