Hírek
2013. Október 08. 12:24, kedd |
Helyi
Forrás: ceglédi sport
,,Kapjuk össze’’ a Sporit!
Együtt a Sporiért
Városunk sportcsarnoka nevet ugyan újat kapott, de szinte nincs már olyan része, melyre ne férne rá egy alapos felújítás. Az NB I-es, és olykor nemzetközi mérkőzéseknek is helyet adó csarnok ,,több sebből is vérzik’’.
Ványi Zsolt, az intézmény igazgatója a cegledisport.hu-nak tett nyilatkozatában elmondta, hogy a saját hatáskörükhöz tartozó feladatokat (öltözők festése, alapszintű felújítások, karbantartások) minden évben elvégzik ugyan, de anyagi forrás hiányában az olyan igazán fontos felújításokra, mint a csarnok szigetelése, vagy a világítás rekonstrukciója, már nincs lehetőség. Ezen felül, több olyan apróbb, de annál égetőbb feladat is van, ami balesetveszélyessége miatt nem tűr halasztást. Ilyen például a csarnok lépcsőjének felújítása is.
A Cegléd Sportjáért Közalapítvány szeretne segíteni, ezért október 27-én vasárnap jótékonysági napot szervez a Gál József Sportcsarnok javára. Ezen a napon nyolc csapat fog versenyezni egymással, melyekben Cegléd kiemelkedő sportolói, közéleti személyek és gyerekek mellett a “celeb világ” néhány tagja is pályára lép. A versenyszámokról és a részletes programról hamarosan beszámolunk.
A Cegléd Sportjáért Közalapítvány kéri azokat a vállalkozókat és mesterembereket, akiknek van lehetősége, ajánlja fel tudását, kétkezi munkáját, eszközeit, vagy pénzbeli segítségét, hogy a rendezvény 500 Ft/fős belépődíjaiból befolyt összeget kipótolva együtt előteremtsük a fenti munkákhoz szükséges pénzt.
mail: cegledisport@gmail.com
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
