Hírek
2018. Január 11. 17:19, csütörtök |
Helyi
Forrás: cegledhandball.hu
Jakab László irányítja a Ceglédi KK SE-t Kecskeméten
Sok pletyka, hír és álhír terjeng a kézilabda kedvelők körében a Ceglédi KK SE háza táját emlegetve.
Ezekkel kapcsolatban a cegledisport.hu felkereste az elnökséget és a beszélgetés után azt biztosan leszögezhetjük, hogy a vezetőség teljes váll szélességgel kiáll a csapat mellett és ahogy eddig is, a jövőben is azon fáradoznak, hogy a lehetőségeikhez képest a legjobb eredményt érjék el. Ami talán a legfontosabb, nem adják fel, tovább dolgoznak a ceglédi férfi kézilabda jelenéért és jövőjéért. Az esetleges játékos mozgásról egyelőre még tanácskoznak a szakmai stábbal, de azt most hivatalosan is bejelentették, hogy Nagy Károllyal december 31-ei hatállyal közös megegyezéssel szerződést bontottak. Az új vezetőedző január elsejétől Jakab László, másodedző pedig továbbra is Varga Péter.

Jakab László neve nem ismeretlen Cegléden, hiszen sok sikeres évet játszott sárga-kék színekben. Az első edzői munkája 1994-ben a ceglédi lány csapatnál kezdődött, 2005-2008 között a battai ifikkel folytatódott, majd 2009-ben az NB II-es Tápiószele női csapatával feljutott az NB I/B-be. Az elmúlt öt évben a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és ifi csapatát, valamint a Ceglédi KK SE utánpótlás csapatát irányította, de másfél éve egy hónapot éppen Varga Péterrel együtt az NB I-es felnőttek padján is ült ideiglenesen.
Megkérdeztük Jakab Lászlót, milyen állapotban van a mostani CKK SE felnőtt csapat és mit vár a kecskeméti találkozótól:
-A múlttal nem szeretnék foglalkozni. Úgy gondolom, hogy a csapat képes arra, hogy bennmaradjon az NB I-ben. Amióta én irányítom az edzéseket, azóta megbizonyosodtam arról, hogy jól dolgoznak a fiúk. A kecskeméti mérkőzés arról szól majd, hogy megismerjük egymást meccs közben is. Gyakorolni fogunk leginkább, de természetesen nyerni megyünk!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
