Hírek
2011. Október 24. 12:06, hétfő |
Helyi sport
Forrás: infoCegléd
Újabb kiütéses győzelmet arattunk!
Védekezés felsőfokon és kinyílt a „gólzsák” is
A férfi kézilabda NB I/B hetedik fordulójában a bajnokságot vezető Ceglédi KKSE az addig két győzelmet arató Hajdúböszörmény otthonában lépett pályára. A hazaiak csupán az első negyedórában tudták kétségessé tenni a listavezető győzelmét, amely így továbbra is pontveszteség nélkül vezeti a mezőnyt.
Hajdúböszörmény – Ceglédi KKSE 25-39 (7-16)
Cegléd: Erdélyi, Lengyel, Lakos (kapusok), Lepsényi 11, Varga, Tóth N. 3, Dengi 1, Pocsai 8, Hódi 6, Benke 1, Bányai, Kovács, Benedek 1, Kupcsik 3, Bíró 5
6-4-re még a hajdúságiak vezettek, amitől kezdve viszont csak egy csapat, a Cegléd volt a pályán. No, nem szó szerint kell ezt érteni, hanem úgy, hogy a játékidő további részében az ő akaratuk érvényesült, aminek köszönhetően már az első félidő végére kilenc gólos vezetést szereztek, mely előny a fordulás után még tovább nőtt.
Az elmúlt heti mérsékeltebb, de győzelmet eredményező játék után most az azt megelőző fordulókhoz hasonló pazar teljesítménnyel rukkolt ki a gárda és aratta ilyen különbséggel is megérdemelt sikerét.
Az edző Kökény István elsősorban a fiúk remek védekezését és Erdélyi kitűnő kapusteljesítményét emelte ki, melynek eredményeképp’ a hazaiak a 6-4-es vezetésük után több mint 10 percen át nem tudtak gólt szerezni, ami lényegében el is döntötte a bajnoki pontok sorsát.
A 7. forduló további eredményei: Mizse KC – Nyíregyháza 26-27 ; Gyöngyös II –Balassagyarmat 31-29 ; Békés – Ózd 31-30 ; Csömör – Törökszentmiklós 21-32 ; Dabas – Balmazújváros 23-24 ; Eger – Hajdúnánás 25-22
Az élmezőny állása:
1. Ceglédi KKSE 7 7 - - 224-165 14
2. Békés 7 6 - 1 202-184 12
3. Törökszentmiklós 7 5 - 2 216-168 10
4. Balmazújváros 7 5 - 2 201-170 10
5. Nyíregyháza 7 5 - 2 208-199 10
6. Dabas 7 4 - 3 194-184 8
Az ifjúságiak mérkőzésén fej-fej mellett haladtak a csapatok. Végül a hazaiak nyerték meg az izgalmas találkozót.
Hajdúböszörmény – Ceglédi KKSE 28-25 (15-14)
Bányai 6, Vígh és Tóth G. 5-5 gólt szerzett a 25-ből.
A ceglédiek a következő fordulóban – október 29-én, szombaton – a Nyíregyháza együttesét fogadják a városi sportcsarnokban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
