Hírek
2012. December 21. 19:29, péntek |
Belföld
Forrás: mno.hu
Ingyen szendviccsel toborzott középiskolásokat az MSZP
Hallgatói fórumot tartott gimnazistáknak és egyetemistáknak az MSZP, amelyre törvénytelen módon középiskolákban toboroztak résztvevőket ingyen szendvics és üdítő reményében. Szanyi Tibor, a fórum egyik szervezője úgy nyilatkozott: a
A fórumot december 18-ára hirdették meg, arra biztatva az esetleges résztvevőket, hogy fogalmazzák meg javaslataikat és ötleteiket, külön kiemelve a Hallgatói Önkormányzatokat. Úgy tudjuk, hogy a megjelent mintegy 70 diák között több hallgatói önkormányzatos vett részt. A fórumon – amelyet 16 gimnáziumban és 9 egyetemen hirdettek meg – Hiller István volt oktatási miniszter és Szanyi Tibor országgyűlési képviselő vett részt, s a felsőoktatásra és a munka világára vonatkozó javaslatokat fogalmaztak meg.
Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője azzal védekezett, hogy ezt a szórólapot bárki bevihette a gimnáziumba. Arra a felvetésünkre, hogy közeli munkatársa neve mint szervezőé miért szerepel a szórólapon, ugyanazt a választ adta: bárki megcsinálhatta. A szórólapok iskolai terjesztését követően azonban mindenféle magyarázat nélkül a korábbi nyílt Hiller–Szanyi fórum zártkörűvé vált.
2010-ben még mást mondott az MSZP
Az MSZP korábban azt hirdette, hogy a politikát távol kell tartani az iskoláktól, miközben most nyíltan felvállalták, hogy a gimnazisták körében toboroznak maguknak híveket. Nyakó István, a párt korábbi szóvivője a 2010-es kampányban még úgy nyilatkozott, hogy a választási kampányoknak nem szabadna érinteniük a templomokat és az iskolákat.
A Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója – itt is volt szórólapozás –, Makk Katalin kérdésünkre elmondta: ő nem engedélyezte, sőt le is állíttatta a plakátozást, amint tudomást szerzett róla, hozzátéve: a pártpolitikának a gimnázium falain kívül kell maradnia.
Politikai kampányt folytatni közép- és általános iskolákban egyébként törvénytelen cselekedetnek számít.
Ismert: korábban Török Zsolt, az MSZP szóvivője írta a tüntetésre készülő diákok Facebook-oldalán, hogy „helyben kell felkeresni és megkeresni minden Fidesz–KDNP-s politikust”, és mivel „nem ezt ígérték, számon kell őket kérni”. A szocialista politikus azt is írta, hogy „a diktatórikus Orbán-rendszer megbénításához el kell foglalni minden városban a kormányhivatalokat, a fideszes polgármesterek irodáit, a földhivatalokat, Budapesten a minisztériumokat és azok vidéki hivatalait is!” Török Zsolt egyébként megjelent több diáktüntetésen is, ahol – más ellenzéki politikusokhoz hasonlóan – kifütyülték a diákok.
A keddi fórumon is felszólaló Hiller István a Hír TV Rájátszás című műsorában gyakorlatilag elhatárolódott pártja szóvivőjének korábbi kijelentésétől. Úgy fogalmazott: „a törvények betartása mellett szolidaritást vállalunk az egyetemi ifjúsággal, a középiskolás diákokkal, a rektorokkal és az oktatókkal. Minden véleményt, amit elmondanak, meghallgatunk, tisztelettel kérjük mi is, hogy a miénket is hallják és hallgassák, amit örömmel látok, hogy így is van.”
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 28. 09:09, szombat | Belföld
KSH: augusztusban 4 millió 748 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék
2024 augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 39 ezerrel, 4 millió 748 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 210 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt
2024. Szeptember 28. 09:05, szombat | Belföld
Gulyás Gergely: Orbán Balázs félreérthetően fogalmazott, de ez nem változtat az elmúlt évtizedben végzett kiváló munkáján
A miniszterelnök politikai igazgatója félreérthetően fogalmazott, ez azonban nem változtat az elmúlt évtizedben a magyar közéletben végzett kiváló munkáján - írta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2024. Szeptember 28. 09:04, szombat | Belföld
Meteorológia: megdőlt a fővárosi szélrekord csütörtökön
Megdőlt a fővárosi szélrekord csütörtökön – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján pénteken.
2024. Szeptember 28. 09:01, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből
A Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből, ezeknek az országoknak már bent kellene lenniük az Európai Unióban