Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2015. Február 19. 15:04, csütörtök | Helyi

Ilyen összecsapás még nem volt Cegléden

Ilyen összecsapás még nem volt Cegléden

Profi box gála a Gál József Sportcsarnokban

A Ferobox Event március 14-én, Cegléd városában rendezi idei első profi boksz gáláját, melynek főmérkőzésén a helyiek kedvence, Szellő Imre lép kötelek közé.

A piacvezető vállalkozás 2015-ben egy új várost kapcsol be a hazai boksz vérkeringésébe, ugyanis a Pest megyei településen még soha nem rendeztek hivatásos ökölvívó gálát. A helyszínválasztás természetesen nem véletlen, hisz a város szülöttje az a Szellő Imre, aki már amatőrként is sokszor megörvendeztette a bokszbarátokat, míg hivatásosként igen gyorsan és meggyőzően csúcsra jutott a cirkálósúlyúak magyar mezőnyében.

Szellő (4-0) a tavaly megszerzett Magyar-bajnoki övét teszi kockára, és pedig egy visszavágó keretében, melynek során a korábbi címvédő Bozai Gyulával (13-7-2) csap ismét össze. Az már előzetesen is biztosnak látszik, hogy izgalmakban nem lesz hiány, a két versenyző újra tűzbe borítja majd a szorítót, hasonlóan a tavaly szeptemberi első mérkőzésükhöz.

A városi sportcsarnokban megrendezése kerülő eseményen a feltörekvő félnehézsúlyú Baranyi Richárd (9-0), a pehelysúlyú Laki Róbert (7-0), a nehézsúlyú Bogdán Zsolt (8-0) és a kispehelysúlyú WBO Európa-bajnok Bedák Zsolt (23-1) is kötelek közé lép.

A Ferobox-gálát a Duna TV élőben sugározza.

A belépőjegyek értékesítése hamarosan megkezdődik.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld

Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.